2014. április 20.

Enemy [2013]

Az Enemy kicsit olyan, mintha David Lynch és Richard Kelly kreativitás hiányában összedugták volna a fejüket. Röviden: egy művészieskedő mindfuck mozi, néhány jó pillanattal, de főleg csak sok kérdőjellel.


Adva van egy történelemtanár (Jake Gyllenhaall), akinek ajánlanak egy filmet, amelyben felfedezi saját hasonmását. Nem hagyják nyugodni a látottak, majd úgy dönt, hogy utánajár a figurának. Nem kellett volna?

Ne egy tipikus mozit képzeljünk el. Ahogy a bevezetőben is írtam, egy teljesen szürreális filmről van szó, főleg a kezdő képsorokat elnézve. Nem csodálnám, ha valakinél már az eleje kicsapná a biztosítékot, mondván, hogy "na megint valami művész-baromság", de összességében akármennyire is WTF az egész Enemy, én nem bántam meg a megtekintést, hiába nem dobtam hátast tőle.

Mert atmoszféra az bizony van. Bár a kép sokszor már-már túlságosan is agyon van szűrőzve és kontrasztozva, valamint a sztori sem az a pörgős fajta (noha a játékidő sem hosszú), sikerült egy nagyon egyedi hangulatot kreálni a látottaknak. Sokszor annyira beszippantott, hogy nem is nagyon érdekelt, hogy már vagy 5-10 perce nem nagyon történik semmi. Olyan zenéket komponáltak hozzá, hogy csak dobott az összképen.

A rendező Denis Villeneuve, és meg nem mondanád, hogy a Prisoners is az ő filmje. Az inkább sorolható a tucatfilm kategóriába, mint az Enemy, és nagyon az jön le, hogy azt a nagyközönségnek gyártotta, ezt pedig egy szűkebb rétegnek. Hatalmas szerencséje továbbá, hogy egy jó színészt választott a főszerep(ek)re, Gyllenhaall mindkét karaktert remekül alakítja.

Összességében az Enemy nem egy mindenki számára ajánlott film. Kicsit inkább elvontabb lelkeknek tudnám javasolni, de semmiképp sem azoknak, akik egy futószalagon gyártott, hollywoodi popcorn-élményre vágynak. Bár a végére (főleg azzal a befejezéssel) nekem nem nagyon állt össze a kép, de mindenesetre nem nevezném kidobott másfél órának, mert ilyen filmet sem látni minden nap. 6/10.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet