2014. június 15.

Robotzsaru / RoboCop [2014]

| | Leave a Comment
Komolyan nem értem, hogy ezt megint miért kellett...? Anno a Robotzsarut szerettük, főleg akkori szemmel nézve, erre most feltámasztva hamvaiból nyakon öntik a szokásos, manapság annyira divatos sablonokkal, hogy egy teljesen átlagos akciófilmet kerekítsenek ki végeredményként.


A sztori ugye röviden annyi, hogy a rendőr Murphyt elakarják tenni láb alól, ezúttal konkrétan a kocsija robban fel, és alig marad belőle valami, de még életben tudják tartani. Az OmniCorp vállalat pedig megcsinálja belőle a félig ember, félig gépet, a Robotzsarut.

Ahogy az sajnos várható volt: nem mérhető az eredetihez. Túl sok idő megy el az alapozásra, sőt, még kapunk az arcunkba némi morális kérdést is, hogy mi a fontosabb: a protokoll vagy az emberi érzések, de sajnos nagyon felszínesen sikerült csak ebben a témába belemerülni. Azt pedig majd' elfelejtettem, hogy Alex Murphy nem csak egy becsületes zsaru volt anno, hanem egy szerető feleség és egy jó apa is, így természetesen a családi szál is fontos szerepet játszik a történetben. Hiába, be kellett vetni mindent, hogy egy mindenki számára fogyasztható terméket dobjanak ki a készítők a kezeik közül.

A nosztalgikus érzés, az, hogy én most tulajdonképpen egy Robotzsaru-filmet nézek, mindössze két ponton kapott el. Az egyik, amikor a főhős lépked, és kapjuk a tipikus hangokat, a másik pedig, amikor talán két alkalommal felcsendül a jól ismert Robotzsaru-theme. És ennyi.


Viszont azt nem lehet elvenni Joel Kinnaman-től, hogy nem volt rossz a főszerepben, még ha nem is kellett megerőltetnie magát, erre pont jó volt egy ilyen kaliberű színész. Rajta kívül pedig egyik ismerős arc bukkan fel a másik után: Michael Keaton, Gary Oldman, Jay Baruchel, Michael K. Williams, Jackie Earle Haley, de még Samuel L. Jackson is.

Az akciók többnyire nem sikerültek rosszul, de amire igazán beindulhatna a film, arra már csak egy finálét kapunk, amit én személy szerint élveztem, viszont addig minden sablont sikerült beleerőltetni, ami csak belefért. Úgyhogy pont a filmvégi nagy fight-ra untam meg a dolgot. Összességében egy könnyen felejthető film, viszont egyszer simán nézhető. 6/10.


0 Comments:

Megjegyzés küldése

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet