Samantha Darko

Láthattunk már felesleges folytatásokat (pl. Pillangó Hatás 2. és 3.), de nem gondoltam volna, hogy az elsőszámú favorit filmemet, a Donnie Darkót sem hagyják békében nyugodni. Ráadásul nem az egykori rendező, Richard Kelly keze alól került ki a második rész, és még csak nem is Donnie a főszereplő (hogyan is lehetne?), hanem a kishúga, Samantha (Daveigh Chase – az első részben is ő volt a kistesó). Így lett a folytatás szimplán csak S. Darko.

Nem vesztegették az időt (csak a széles látókört): Donnie helyett Samantha; lezuhant repülőgép hajtómű helyett lezuhant meteor; 28 nap, 6 óra, 42 perc és 12 másodperc helyett ezúttal 4 nap, 17 óra, 26 perc és 31 másodperc van vissza a világ végéig. Próbálták visszaadni az előző rész hangulat- és képi világát, ám ez csak részben jött össze. A vizuális effektek úgy nagyjából stimmelnek, a zenei aláfestés is majdnem tükrözi a DD hangulatát. A rendezői székbe ezúttal Chris Fisher ült. Kíváncsiságból utána néztem a fickónak, és eddig csak noname tv-filmeket rendezett. Ahhoz képest ez nagy előrelépés, de nem mondanám, hogy a Donnie rajongók majd az egekig dicsérik a nevét.

A történet szerint eltelt pár év az első részben történtek óta. Adva van nekünk egy felnőtt Samantha Darko, aki a barátnőjével kocsikázik Amerikán át, majd lerobbannak valahol a semmi közepén. Szerencséjükre éppen arra jár egy helyi menő srác, aki elviszi őket egy motelig. Samantha alvajáró, akárcsak (aki nem látta az első részt, ne olvassa el a mondat többi részét) szegény, megboldogult bátyja is volt annak idején (már olvashatja). A környéken egyre különösebb dolgok történnek, főleg, miután egy meteor lezuhan. Aztán meg itt van Irak Jack, aki egy szélmalom tetején ücsörög, és megkapja a vészjósló jelet, hogy hamarosan vége a világnak…

Ami nagyon hiányzik, az nem más, mint a csendes kisváros hangulat, amelyet a Donnie Darkóban maximálisan élvezhettünk, szinte már szürreálisan kaptuk az arcunkba a félelmetesen nyugodt környék légkörét. Viszont a második rész...Önmagában elég zavaros a film; látszik, hogy igyekeztek, és próbáltak emlékeztetni minket az első részre, de annyira elcseszték (már bocs), hogy szavakat nem talál rá az ember. Úgy vélem, ez a film is bekerül a „felesleges folytatások” kategóriába. Ennél már csak egy Fight Club 2 lenne röhejesebb. Valójában már az előzetes trailerek alapján sejtettem, hogy nem ez lesz az év filmje, és hogy próbálkozhattak volna mással is, mint Samantha Darko utóéletéből csináljanak egy másfél-két órás borzalmat.

Az első részt többször meg kellett nézni, hogy megértsük és feldolgozzuk, mi is történt valójában. Ezt viszont egyszer elég volt végigszenvedni, hogy aztán megjegyezzük magunkban: másfél órát elvesztegettünk az életünkből. Önálló sztoriként, és ennél kicsivel több fantáziával talán még meg is állná a helyét, így viszont elég csúnyán megbukott.