2009. december 7.

Amerikai Pite 7. - The book of love

| | 2 comments
(Direkt nem írtam magyar címet, mert néhol "Szerelem könyve", máshol pedig "Szerelem bibliája" alcímmel fut a film. Kinek ahogy tetszik.)

Kapásból azzal kezdeném, hogy az Amerikai Pite sorozat nálam a harmadik résszel véget is ért. Az első kettő az alap film, a harmadik már kissé kinőtte a sorozatot, sokkal újabb, másabb volt, mint az elődök, de azért épp eleget röhögtünk azon is. A negyedik is valójában elment úgy, ahogy, csak épp simán lehetett volna másik címet adni neki, mert szerintem az alap-szereplők nélkül nem pite a pite. Aztán jött az ötödik, amely szerintem gyalázatosra sikerült, a főszereplő Stifler unokatestvért alakító színész srác (és maga a karakter is) amolyan „egy kanál vízben is…” kategória. A hatodikat, kövezzetek meg, de nem láttam. De nem is hajt semmi, hogy beszerezzem és villámgyorsan megnézzem, kösz, megvagyok nélküle.

Hetedik rész. Úristen, hetedik! Hol vannak már azok az idők, amikor Stifler fehér sört ivott, vagy Jim kétszer felsült az egész suli előtt? De régen is volt, nem? Mindenki a filmről beszélt, idézett belőle, a soundtrack pedig kitűnő nyáresti alapzenének szolgált. De ami volt, elmúlt.
Nem igazán értem a készítőket. A filmnek már csak hangyányi köze van az első epizódokhoz. Szóval ha fognak pár szűz srácot, néhány ezerszer elsütött poént, pucér csajokat, és persze az egyetlen örök visszatérőt, Eugene Levi-t (Jim apja), akkor az nekik már pite? Ez nem pite. Ez egy elég keserű pite lett.
Három lúzer srácról szól, akiknek nincs nagy sikerük a csajoknál. Aztán egyszer csak megtalálnak egy könyvet a könyvtárban. Ismerős? Igen, azt a bizonyos könyvet, az első részből. A szex bibliát. Na ez egy olyan pont a filmben, amikor az embernek felcsillan a szeme, mert végre van valami „kézzel fogható” dolog, amely az első részre emlékeztet minket. A könyv segítségével indulnak vadászni, bulizgatni, persze kevés sikerrel, de hát ez várható volt.

Továbbá azt sem értem, minek annyira erőltetni még ezt a kajával szexelést? Egyszer poén volt, hogy Jason Biggs megdugta a pitét, de a hetedik rész nyitójelenetét nézve akár a cím lehetne "Amerikai mogyoróvajas-szendvics" is. Gondolom ezzel mindent elárultam a kezdést illetően.

A szereplőket illetve kapunk azért más filmekből ismerősebb arcokat: itt-ott felfedezhetünk pár színészt, akit korábban már láthattunk máshol is. Eugene Levi mellett Tara Reid is megjelenik ismét. Na és persze ha már pite, akkor mindenképp van egy Stifler rokon is, aki kellőképpen meggyalázza az eredeti, real Steve Stiflert. Még szerencse, hogy csak rokon szinten bukkan fel valaki, akire ráaggatták a Stifler nevet a készítők. Visszasírjuk Sean William Scott-ot.
Összegezve az Amerikai pite hetedik részére úgy egy konkrét 3 pontot adnék. Többet sajnos nem érdemel meg. Ezerszer látott poénok, amelyek közé bár sikerült néhány tényleg viccesebb fajtát is betuszkolni, de a többséget fapofával néztem végig. Volt néhány mosolyra derítő alkalom is, és mindössze egyszer röhögtem fel nagyon. Három pont azért jár neki, mert hát mégis csak pite. Még akkor is, ha már régóta lejárt a szavatossága.

2 megjegyzés:

  1. Szerintem sem olyan jó film. Egyszer meg lehet nézni.

    VálaszTörlés
  2. egyedülálló filmként jobban megállta volna a helyét.

    VálaszTörlés

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet