Mr. Nobody

Akkor hát volna egy jó és egy rossz hírem. A jó az, hogy egy hajszál híján hibátlan filmmel van dolgunk. A rossz pedig az, hogy pont az efféle alkotások nem kapnak nagy felhajtást. Romantikus mindfuck sci-fi dráma? Nem kertelek: a Mr. Nobody az elmúlt idők egyik legjobb filmje.

Pontosan mit is lehetne írni egy olyan filmről, amelyet csak nézel, nézel, és nem igazán tudod eldönteni, hogy most akkor pontosan mi is van? Remek képi megoldások és vágások, valami nagyon gyönyörű képi világ, a történet pedig…hát összetettnek összetett, kissé zavaros a film nézése közben, és még csak azt sem mondanám, hogy végül minden helyre áll, de hát a mindfuck az már csak mindfuck.

A jövőben járunk, 2092-ben. Nemo Nobody 118 éves öregember, az utolsó halandó a halhatatlanok közt. A jövőben ugyanis már mindenki halhatatlan, egy kezelésnek köszönhetően. Nemo a halálos ágyán egy riporternek emlékezik vissza az életére: mikor, melyik döntés volt helyes, melyik volt rossz. Az öreg története igencsak zavaros, szinte már hihetetlen, a riporter nem is akarja elhinni, amiket hall, de Nemo váltig állítja, hogy minden szó szerint igaz.

A Mr. Nobody amúgy tényleg elgondolkoztat minket azon, hogy melyik döntés volt helyes, illetve helytelen életünk során.

A fesztiválfilmes Jaco Van Dormael kezei alól került ki a film, a rendező tényleg odatette magát, sőt: tavaly a Nobody tarolt a Velencei Filmfesztiválon, és mindeddig csupa elismerő kritikát kapott. Imdb-n jelenleg 7,6-on áll, ami meggyőzőnek bizonyul.

A színészek? Nos, voltaképp három név: Jared Leto, Sarah Polley és Diane Kruger az, akik ismerősek lehetnek, de amúgy mindenki jól játszik! Mondjuk, úgy gondolom, Leto volt a legalkalmasabb a szerepre, nagyon mennek neki ezek a karakterek.

Hogy őszinte legyek, egy nagyon kicsi Pillangó-hatás utóérzete volt az egésznek, de nyugi: nem koppintás, nem is nagy a hasonlóság, de párszor azért eszünkbe jut az a film is. Bár nekem a Nobody speciel jobban tetszett.

Így lett nálam a Mr. Nobody 9/10. Gyönyörű látvány, remek képi hatások, sok-sok visszatérő momentum, folytonos bölcsesség-áradat, remek történet és briliáns kivitelezés. A maga 133 perces játékideje csak elsőre tűnik soknak, de amint vége, levonod a következtetést, hogy hiszen nézted volna még egy darabig. Teljesen magába szippantott, párszor még látni kell.