2010. szeptember 21.

Hibrid (Splice)

| | 2 comments
Valahol ez lehetett volna egy teljesen korrekt génsebészeti thriller, ám ehelyett a film végeztével – amelyet nagy részben végig untam – elég nagy hiányérzetem támadt. Mégpedig azért, mert végig fenntartja azt a varázsát, hogy elhiteti: mindjárt jobb lesz, mindjárt, mindjárt, most már tényleg mindjárt… de nem lesz az. Nagyon nem.

A sztori két génsebészről szól, akik gondolnak egy nagyot, és titokban előállítanak egy emberi hibridet. A kicsi hónapok alatt kifejlődik, egyre okosabb és intelligensebb. Most az jönne, hogy egyre veszélyesebb is, de sajnos ezt nem tudták rendesen kivitelezni, pedig ebben rejlene a film lényege, legalábbis sokan erre számítanak. Nyugi, azért a végére picit beindul, de az sem lesz több mint egy középszintű horror jelenet.

Adrien Brody és Sarah Polley jól játszanak, ők valamilyen szinten dobnak a filmen. Brody-nak mostanában nagyon megy a szekér, Polley-t pedig legutóbb a Mr. Nobody-ban láthattuk. Nincs sok szereplő, de valójában nem is kell. Ami pozitívum még: a zene. Az valami kegyetlen jó. Visszafogott, billentyűkre írt, sejtelmes, félelmet keltő aláfestés, amihez a kissé kékes-szürkés képi világ nagyon megy. Amit még feltétlenül ehhez a kategóriához sorolnék, az a legvége jelenet. Nem nevezném csattanónak, de egy picit azért kerek lesz a szemünk.

Negatívum pedig… hát minden más. Sajnos. Erre az oldalra több dolog került át, mint amit a film javára írhatnánk. Pedig Vincenzo Natali annak idején olyan awesome filmet is készített, mint a Kocka. Sajnos a Splice azonban olyan, mintha mind a 100 percében próbálna eljutni valahova, de még ő sem tudja, merre pontosan. Minden egyes jelenet után megmaradt a már említett hiányérzet, ráadásul akadt néhány jelenet, amiken csak röhögni tudtam, esetleg a fejemet fogtam, hogy „ne már”. A párbeszédeken pedig simán lehetett volna még többet is agyalni, például a veszekedéses, vitázós jelenetek olyan semmilyennek tűnnek társalgás szempontjából. De lehet, hogy csak én éreztem így. Ráadásul szerintem a CGI is nagyon gagyi volt.

Sajnos ez így nem több mint 4/10. Nyugodt szívvel nem igazán merem ajánlani senkinek. Akiket megtévesztett az előzetes, az csalódni fog. Fájó kimondani, de elvesztegetett idő volt a film. Egy génekkel játszadozó, érdekesnek tűnő mozira ültem le, arra számítottam, de nem azt kaptam, nagyon nem.

2 megjegyzés:

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet