2011. február 18.

Rohanás (Faster)

| | Leave a Comment
A legnagyobb gond a filmmel az volt, hogy amit az elején kapásból felállítottak nekünk, nagyon hamar eltűnik. Bár bosszúfilmnek megmarad, de a több szál bevitele nem kevés üresjárattal jár néhol, sajnos. Nem ültem le világrengető elvárásokkal, nem is kaptam tökéletes filmélményt, de egyszeri szórakozásnak simán elmegy a Faster, persze kizárólag gyakorlott akció fanoknak.


A szimplán csak Sofőr néven ismert fickó (Dwayne "The Rock" Johnson) kiszabadul a börtönből, majd elindul, hogy megbosszulja testvére halálát és azt, hogy őt börtönbe juttatták. Nem ismer kegyelmet, van egy szép kis listája, mint ahogyan az a Kill Bill-ben is volt, a neveket pedig egyesével húzza ki. Közben a rendőrség vadászni kezd rá, illetve egy bérgyilkos (Oliver Jackson-Cohen) sem hagyja, hogy nyugodtan végezze a dolgát. Hősünk nagyon célorientált amúgy, még az sem érdekli, ha célpontja éppen dolgozik. Csak besétál, és a kedves kollégák szeme láttára bumm! Majd tovább áll.

Látszott az igyekezet, hogy próbáltak valami nagyon kerek dolgot összehozni, de azért valljuk be: nem egy annyira egyedi sztorival van dolgunk. Kemény arc kijön a sittről, hogy bosszút álljon, miközben üldözik jobbról-balról. Szerencsére sok múlt a színészeken, ráadásul a végén kapunk majd egy csavart is, amely nem árt a történetnek.

Nagyon próbálták építgetni a karaktereket: még a zsaru (Billy Bob Thornton) és a bérgyilkos magánéletébe is bepillantást nyerhetünk. Mindeközben azt hisszük, hogy ez tök jó, mert majd biztos lesz valami súlya ennek, de a film végén rájövünk, hogy ezzel vagy a drámai vonalat próbálták növelni, vagy pusztán csak kiakarták tölteni a játékidőt. Feleslegesnek éreztem ezeket a jeleneteket, ráadásul néhol már unalmas is volt picit, tessék itt az üresjárat.

A színészekről annyit röviden, hogy Dwayne Johnson okés volt, attól függetlenül, hogy szinte végig ugyanazzal az arckifejezéssel játszik, valamint van körülbelül tizenöt mondata. Nyilván nem egy kiemelkedő tehetség, de erre a filmre bőven elég volt. De nem húzom le, bírom őt. Thornton is jól alakította a kokszos, lassan nyugdíjba vonuló, elvált, kiégett zsarut (bazz ez így mennyire sablonos). Még Oliver Jackson-Cohen is remekelt, sokszor úgy éreztem, hogy a mellékszereplők lemossák a színről Rock-ot.

Értékelés. Az van, hogy egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy 6/10-nél többet adjak. Nem egy kimagasló akciófilm, de péntek délutánra kellemes kikapcsolódás volt. Amúgy simán újranézhető, de persze majd csak a távoli jövőben. A cím amúgy picit megtévesztő, mivel nem pörög maximális fordulaton a film, párszor leül, néhány jelenet van csupán, amikor tényleg a plafont verdesi az adrenalin.

Amúgy arra kíváncsi leszek, hogy Dwayne Johnson most majd milyen irányba fog elmenni. Értem ez alatt azt, hogy annak idején nagyon erőltették rá ezt az akció imázst, ő mégis inkább elment vígjátékokba, azonban a Fasterben bebizonyította, hogy akciófilmekbe kiváló, még mindig. Remélem észhez kap és láthatunk tőle még pár komolyabb húzást.

0 Comments:

Megjegyzés küldése

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet