Újranézve: In Bruges

A film, amelyben 126 alkalommal hangzik el a "fuck" szó, illetve annak különböző variációi.

A minap eszembe jutott, mennyire tetszett annak idején az Erőszakik In Bruges, úgyhogy a hétvégén be is iktattam újranézésre ezt a majdnem mesterművet. A magyar címet direkt nem vállalom fel ezúttal, hiszen teljesen más képet ad a filmről, mint amilyen valójában. Ez ugyanis egy igencsak depresszív szatíra, legalábbis én így tudnám leginkább jellemezni, de semmiképp sem vígjáték, mint ahogyan azt a port.hu gondolja, még akkor sem, ha párszor tényleg nevetünk hangosan.

Egy balul sült gyilkosság után két bérgyilkost főnökük a belga Brugge-be küld, hogy ott lapuljanak meg kicsit, amíg a botrány elcsendesedik. Erről a városról annyit kell tudni, hogy nagyon durván megmaradt a középkori szinten, régi, ódon épületek, macskaköves utak, meg amit akartok. Durvább, mint Sopron egyes helyei. Ezúton pedig elnézést kérek minden soproni lakostól. A két fickó közül az egyik, Ken odavan a városért, míg Ray egyenesen a falra mászik a szürke légkörtől. Lassan azért az is kiderül, miért is küldték őket ide.

Ami így másodszorra talán nehezebben jött át, azok a lassúbb részek. Anno először még talán nem is voltak gondjaim ezekkel a jelenetekkel, de most valahogy nehezebben fogadtam be a vontatottabb momentumokat. Na jó, valójában az egész film vontatott, de valamikor már még inkább az. Szerencsére ez nem feltétlenül olyan dolgokban nyilvánul meg, hogy mutogatják, mennyire unalmas a város - erre ugyanis csak egyszer van példa, és ez így pont jó is. Ami azonban az In Bruges legnagyobb ereje, az az őszinteség. Nem kertel, a szereplők kimondják az igazat, vagy amit épp gondolnak, még akkor is, ha ez nem tetszik majd az amcsi nézőknek, mert hát nem egyszer fikázzák le az Államokat. De ez most csak egy példa volt a sok közül.

- You from America?
- Yeah. Don't holt it against me.

A beszólásokon még most is nevettem. Colin Farrell egyszerűen brutálisat alakít a lelki gondokkal küszködő, fiatal ír bérgyilkos szerepében. Spontán dől belőle a hülyeség, mindamellett sokszor elég köcsög a srác akit alakít, de mégsem tudsz haragudni rá, még akkor sem, amikor túlsúlyos embereket sérteget, vagy szimplán a földre küld egy vacsorázó párt.

De hogy a mellékszereplőkre is kitérjek kicsit, Colin társa, Brendan Gleeson szintén remekül játszik, ők ketten konkrétan ellentétei a másiknak belsőleg, mégis jól megértik egymást - na jó, azért nem mindig. Ralph Fiennes pedig szimplán csak cool, neki vannak a legjobb dumái a filmben, főleg amikor a telefonban kiakad.

A finálé, amikor a dolgok végül összeállnak, az valami fenomenális lett, valamint Colin utolsó mondataival nyer értelmet a film valójában. Az In Bruges másodszorra is hatalmas élmény volt, kőkemény realizmus, életszag, mindez vontatott tempóban tálalva. Anno 8 pontra skáláztam, ezt akkor most tartom is, ja meg mindenképp DVD-n beszerzős anyag, hogy legközelebb (na persze nagyon nem mostanában) majd arról nézzem újra.