Drive

Ilyen az, amikor vége a filmnek, és te megszólalni sem bírsz. Még mindig az a szám megy a fejedben, és legszívesebben kocsikáznál egyet. Csak úgy, céltalanul, a neonfényektől fuldokló éjszakában. Drive!

Nicolas Winding Refn filmje a minimalizmus jegyében született. Erre még ráfeszül a dráma és az erőszak különös egyvelege. Nincsenek mélyen szántó gondolatok, mellébeszélések, sem felesleges adalékok. A történet terén sem kell maximumra számítanod, mert nem fogsz meglepődni nagyon semmin. Adott egy névtelen sofőr, amolyan modern környezetbe helyezett, vadnyugati Clint Eastwood. Csendes típus, néha csak egy félmosollyal reagál. Nappal vagy egy autószerelő műhelyben javítgat, vagy filmes kaszkadőrként tapos a gázra. Esténként azonban megbízás szerint bűnözőknek sofőrködik.

A helyzet úgy hozza, hogy közelebbi kapcsolatba kerül szomszédnőjével és annak fiával. A nő férje nem sokkal később szabadul a sittről, neki azonban tartozása van bizonyos emberek felé, egészen pontosan rabolnia kéne. A többit meg nem mondom el, majd meglátjátok, ha ennyiből még nem jöttetek volna rá.

Stílus. Atmoszféra. A képi világ, a fényképezés, a szintetizátorra komponált betétdalok mind egyszerre, karöltve árasztják felénk a '80-as évek jellegzetes hangulatát, ám eközben sikerül végig modernnek is megmaradnia. A képkockák néha belassulnak, de akkor is ott zakatol egy fülbemászó dallam, egy halk taktus Cliff Martineztől, hogy még jobban magában tartson a film hangulata. Ilyenkor csak ültem visszafojtott lélegzettel és vártam, mi fog majd történni. Hiszen ha már az elején beránt, a végéig semmi esélyed a szabadulásra. Ilyen egy modernizált hős-sztori, amely művészi, ugyanakkor erőszakos, és baromi feszes. A színészeket most csak azért nem említem külön, mert úgy konkrétan senkire sem tudnék semmi rosszat mondani, mindenki azt hozta, amit az ember elvárt tőle.

Klasszikus, mondhatni tipikus hőstörténet, cseppet sem megszokott vizionálásban. Nem volt egy hétköznapi élmény, ezt nem firtatom egy percig sem. Egy darabig még emésztgetnem kellett, aludnom rá, bár a sötétben kuksolva is csak a jeleneteket pörgettem vissza a fejemben. Régen volt képes hatni rám ilyen súllyal egy film, idén még biztos becsúszik egyszer. És még most is a soundtrack szól. A Real Human Being, and a Real Hero: 9/10.