Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris)

Ilyen az, amikor Woody Allen is változik, és ez egyáltalán nem megy a kárára. Persze neki is voltak gyengébb pillanatai a közelmúltban, de szerencsére a Midnight in Parissal sikerült új erőre kapnia.

Gil (Owen Wilson) amerikai forgatókönyvíró, jelenleg pedig első regényén dolgozik. A férfi egyszerűen szerelmes Párizsba, annak is főleg '20-as évekbeli korszakára. Menyasszonyával jelenleg is a városban tartózkodnak, a lány bunkó flancos sznob szülei által. Egyik éjjel aztán, mikor Gil egyedül járja az utcákat, pontban éjfélkor legnagyobb meglepetésére a '20-as években találja magát. Így megy ez estéről estére, miközben olyan művészekkel hozza össze a sors, mint például Hemingway, Picasso, vagy épp Dali.

Az öreg Woody még mindig nagyszerűen ért az arányok tökéletes adagolásához. Mindenből kapunk egy kicsit, megfelelő egyensúlyban. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a csipkelődős, fanyar humor, ami a rendező régebbi filmjeit főként jellemezte, már nem dominál annyira. Sőt. Ehelyett most inkább a romantikusabb oldalra helyezte a hangsúlyt, mindenféle giccs nélkül szerencsére, miközben a film tanulsága lehetne akár az is, hogy az embernek sosem jó, ami van, mert sosem találja a helyét a világban. Ezzel nem lőttem el semmi poént, nyugi.

A színészek pedig szintén remekelnek. Kezdve Owen Wilsonnal, aki egyszerűen sziporkázik a szerepében, pont, ahogy anno Woody tette, amikor még színészkedett is. A legnagyobb meglepetést azonban Adrien Brody okozta, akit Salvador Daliként láthatunk pár perc erejéig. Nekem a megannyi felbukkanó művész közül ő volt a legszimpatikusabb, majd meglátjátok, hogy miért.

A film amúgy gyönyörűen van fényképezve. Szerencsére nem vitték túlzásba Párizs képeinek felesleges mutogatását a film során, a kezdő képsorokban néhány percben le is tudják ezt a témát. A főleg sárga színben tündöklő jelenetek azzal a bizonyos betétdallal pedig teljesen magukba szippantottak a továbbiakban. Nem volt menekvés.

A Midnight in Paris nem más, mint egy korszak kiváló megidézése. A történet csak ezután következik, úgy is mondhatjuk, hogy az csak a hab a tortán. Woodynak még mindig köztünk a helye, mert amíg ilyen filmeket kreál nekünk, addig nem lesz okunk panaszra. Azt hiszem ez így most 8/10. Egyszerűen jó volt nézni.