Gil (Owen Wilson) amerikai forgatókönyvíró, jelenleg pedig első regényén dolgozik. A férfi egyszerűen szerelmes Párizsba, annak is főleg '20-as évekbeli korszakára. Menyasszonyával jelenleg is a városban tartózkodnak, a lány
Az öreg Woody még mindig nagyszerűen ért az arányok tökéletes adagolásához. Mindenből kapunk egy kicsit, megfelelő egyensúlyban. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a csipkelődős, fanyar humor, ami a rendező régebbi filmjeit főként jellemezte, már nem dominál annyira. Sőt. Ehelyett most inkább a romantikusabb oldalra helyezte a hangsúlyt, mindenféle giccs nélkül szerencsére, miközben a film tanulsága lehetne akár az is, hogy az embernek sosem jó, ami van, mert sosem találja a helyét a világban. Ezzel nem lőttem el semmi poént, nyugi.
A színészek pedig szintén remekelnek. Kezdve Owen Wilsonnal, aki egyszerűen sziporkázik a szerepében, pont, ahogy anno Woody tette, amikor még színészkedett is. A legnagyobb meglepetést azonban Adrien Brody okozta, akit Salvador Daliként láthatunk pár perc erejéig. Nekem a megannyi felbukkanó művész közül ő volt a legszimpatikusabb, majd meglátjátok, hogy miért.
A film amúgy gyönyörűen van fényképezve. Szerencsére nem vitték túlzásba Párizs képeinek felesleges mutogatását a film során, a kezdő képsorokban néhány percben le is tudják ezt a témát. A főleg sárga színben tündöklő jelenetek azzal a bizonyos betétdallal pedig teljesen magukba szippantottak a továbbiakban. Nem volt menekvés.
A Midnight in Paris nem más, mint egy korszak kiváló megidézése. A történet csak ezután következik, úgy is mondhatjuk, hogy az csak a hab a tortán. Woodynak még mindig köztünk a helye, mert amíg ilyen filmeket kreál nekünk, addig nem lesz okunk panaszra. Azt hiszem ez így most 8/10. Egyszerűen jó volt nézni.
És tényleg, valóban jó film! 9/10!
VálaszTörlés