How to Lose Friends & Alienate People

Na, ez jó volt! A Ghost Protocolban elszórt poénmorzsái után kellett egy Simon Pegg vígjáték, és mivel eddig kihagytam, most pótoltam a How to Lose Friends & Alienate People-t.

Kezdjük azzal, hogy remekül szórakoztam, minden kiszámíthatósága és sallangja ellenére. Mert valljuk be, semmi újdonsággal nem szolgál, és csak ritkán rúgja fel a saját játékszabályait egy-egy hellyel-közzel elszórt csípősebb poénnal. Azok is inkább helyzetpoénok, amikért Pegg a felelős. Nagyszerűen hozza a magának való brit újságírót, akit egy nagy nevű, sztárokkal foglalkozó magazinhoz invitálnak New Yorkba.

Több se kell, hősünk kapva kap az alkalmon, de a beilleszkedés nem megy olyan gördülékenyen. Mivel nulláról kezd, így a legtöbb ember kutyába se veszi, és talán még a saját elveit is fel kell rúgnia ahhoz, hogy elismerjék újságíró szinten. Aztán meg Kristen Dunst is megtetszik neki. Mondom, hemzseg a sallangoktól, de mégis jó volt nézni.

Nem az a fajta komédia, ahol majd hangosan kacarászol közben, csak ülsz és mosolyogsz, mert sunyiban odacsalja az arcodra. Tetszett továbbá, hogy nem egyszer figurázzák ki a sztárvilágot, hozzáteszem, jogosan. Itt jegyezném meg, hogy számomra a legnagyobb negatívum Megan Fox volt, az elkényeztetett, beképzelt színésznő szerepében, és ha tippelnem kéne, akkor ezúttal elég volt önmagát adnia a szerephez. Viszont  a többiek mind-mind jók voltak: Pegg vállán nyugszik a film legjava, és ehhez a szerephez mintha csak rá lett volna szükség. Ahogyan Kristen Dunst alakításával sem volt gond, de az, hogy Jeff Bridges jó volt, szerintem említeni sem kell, mert egyértelmű.

Ez most betalált, jó időben, jó helyen, 7/10 részemről, de még a 8 is megfordult a fejemben. Kellemes darab 2008-ból. Amúgy valami más címet simán adhattak volna neki, mert valamilyen szinten ugyan passzol Pegg karakteréhez, hiszen ezt éri el, de én személy szerint csak félig érzem jogosnak úgy a komplett filmmel kapcsolatban. Na de mindegy is, ha eddig nem láttátok, szerintem pótoljátok ti is.