Lopott Idő [In Time]

Az In Time tényleg lopott idő volt, ahogyan azt a kreatív magyar címfordítók is lefordították nekünk. Talán cinikusan, talán nem. Mindenesetre nem vágott falhoz, de nem is vártam tőle, megmondom őszintén.

A jövőben már a pénz helyett az idő a fizetőeszköz. Minél több időd van, annál tovább élsz. A szegények hamar meghalnak, de a gazdagok akár örökké is élhetnek. Will Salas egyik este összebarátkozik egy milliomossal, akinek már elege van a földi létből, így átadja Willnek az idejét: több mint 100 évet. Ennyi időre azonban másoknak is fáj a foga.

Azt mindenképp a film javára írhatjuk, hogy ha még csak burkoltan is, de fellelhető némi társadalomkritika a mondandóban. Hiszen míg egyesek éhen halnak, addig vannak, akik nem tudják mire költeni a pénzüket. Elég csak gondoltban beváltani a filmbeli időt bankókra, és kis túlzással, de meg is kapjuk a valóságot.

De milyen a film maga? Gyenge. Túláradni látszik benn az ötlettelenség, pedig - tudom sokszor mondom ezt mostanság - több volt ebben a sztoriban, így a hiányérzet nem marad el a végén. Minden fordulat már messziről kiszámítható, már ha egyáltalán nevezhetjük őket fordulatnak.

Szerencsére azonban itt volt nekünk néhány jobb név, akik próbálták menteni a menthetőt. Kapásból Justin Timberlake, akit egész egyszerűen csak bírok - anno a Southland Talesben piszkosul kedveltem, a Social Network pedig csak megerősített ebben. Amanda Seyfriedet annyira nem éltetném, ellenben Cillian Murphy szokás szerint hozta a formáját.

Azért a Gattaca és a Lord of War rendezőjétől, valamint a Truman Show írójától többet vártam. Némi Philip K. Dick iránti rajongás végig érezhető volt, kellő mennyiségű kreativitás hiányában, giccses, álomgyári momentumokkal teletűzdelve. 5/10. Meglepő, hogy Imdb-n jelenleg egész jól áll. Lehet bennem van a hiba, de engem nem talált meg, nagyon nem.