Az öldöklés istene (Carnage)

Roman Polanski rendezett egy remek kis kamaradarabot. És milyen jól tette! A történet középpontjában két házaspár áll, akik kényszertalálkozót rendelnek el egymás közt. Gyerekeik ugyanis összetűzésbe kerültek egymással a játszótéren, egyik még meg is sérült. A szülők közt eleinte még normális hangnemben folyik a cseverészés, de szépen lassan elszabadulnak az indulatok: a kezdeti jó pofizásból a szemünk előtt komótosan bontakozik ki egy késhegyre menő vita.

Nem csak arról, hogy melyik gyerek volt a hibás és melyik nem, de olajként a tűzre előkerülnek a társadalmi rétegkülönbségek, az egyéni nézetek, sőt, még egy üveg whisky is, amelynek folyamatos elfogyasztása először még a plafont verdeső feszültség feloldásaként akart funkcionálni, később azonban még tágabbra sikerül nyitnia a szülők csipáját.

Polanskinak sikerült elérnie, hogy egy idő után már mi magunk is kétségek közt vergődjünk, vajon kinek van igaza, ki reagálja a túl a dolgokat. Egy biztos, idővel már mindenki túlreagál mindent egy kicsit, miközben remek színészi játékokat láthatunk. Az egyik házaspárt John C. Reilly és Jodie Foster alakítja, az ő csemetéjük sérült meg. A másik páros Kate Winslet és Christoph Waltz. Mindenféle hímsovinizmus nélkül állítom, hogy négyük közül a két férfiszínész viszi el a pálmát: miközben Reilly az elsőtől az utolsó percig megtartja abszolút szimpatikus kisugárzását, addig Waltz eleinte egy végtelenül irritáló beképzelt ügyvédet alakít, később azonban elég néhány humoros beszólás, és félig-meddig őt is megkedveljük. Nem akarom leszólni a két színésznőt sem, ők is jók voltak, de itt most a férfiaké a fő érdem.

Az ilyen kamaradarabok egyik legnagyobb erénye a színészi teljesítmények mellett egyértelműen a forgatókönyv erőssége. Polanski ezúttal Yasmina Reza színdarabja alapján dolgozott, sőt, a szkriptet ők ketten írták meg. Félelmetesen jó dialógusokat halhatunk, amikbe azért sikerült egy csekély, de annál hatásosabb humort is belepréselni, ami egy ilyesfajta konzervatív emberek közti vita elengedhetetlen adalékként szolgált.

A Carnage a kamaradarabok rajongóinak egy újabb kötelező darab a Sunset Limited után. Amivel nem vagyok kibékülve, az a film vége. Így csúszott le a 8 pontról, és maradt 7/10, pedig végig a magasabb pontszám lebegett a szemeim előtt. De még így is nagyon ajánlott. A játékidőtől pedig nem kell tartani, mindössze 80 perc az egész, így szerencsére nem tudott unalomba fulladni.