Pszichoszingli (Young Adult)

Képzeld el, hogy van ez a rendező, Jason Reitman, aki zsinórban olyan filmeket szállított, mint a Thank You for Smoking, Juno, majd az Up in the Air. Nem is csoda, hogy az ember tűkön ülve várja a következő munkáját, és ha a Young Adult elsőre nem is tűnt akkora eresztésnek, azért a rendezőbe fektetett bizalom még mindig adott volt.

Most pedig képzelj el egy filmet, ahol a főhősnővel képtelenség azonosulni, képtelenség akár csak egy kicsit is a kegyeidbe fogadnod, annyira tapló természetű. Nem kizárt, hogy kapásból a Bad Teacher jut eszedbe, bár Cameron Diaz sokkal irritálóbb személyiség volt, mint Charlize Theron. De azért őt sem kell félteni. Szóval flegma főhősnőnk, Mavis Gary egy tiniregény-sorozat írója, egyedül tengeti mindennapjait Minneapolisban, mígnem megkapja a hírt, hogy gimnazista szerelme, Buddy Slade (Patrick Wilson) apuka lett. A magányba burkolózott írónő gondol egyet, és visszatér szülővárosába, abba a kisvárosba, amit szívből utál, ahonnan mindig csak menekülni akart. A történet apropója természetesen az, hogy Mavis eltökélt célja visszahódítani Buddy-t, elszakítva családjától, mert állítása nekik még most is együtt kéne lenniük.

A film első egy órája voltaképp nem is szól másról, mint hogy Charlize Theron csapzottan, hullottan - na jó, azért ha arról van szó kitudja magát rittyenteni - próbálja véghez vinni ördögi tervét, miközben szabályosan kőbunkó mindenkivel, aki csak szembe jön vele. Egy ilyen főhősnek próbálj szurkolni. De! Hogy spoilerek nélkül írjam le, a végén lesz majd egy csavar-szerűség, amellyel némileg átértékeljük a főszereplő addig elkövetett tuskó viselkedését, viszont nálam még így sem nyert bizalmat. Való igaz, enélkül a csavar nélkül a film úgy, ahogy van, mehetne a levesbe, a forgatókönyvíró Diablo Cody pedig remekül írta meg azt a bizonyos dialógust, amellyel végül tisztán látjuk a helyzetet.

Ahogy az várható volt, Reitman és Cody korrektül mutatja be, milyen az, amikor valaki nem képes felnőni, amikor harmincas évei második felében is csak a múlt miatt gyötri magát. Ez adja a film gyökerét. Theron pedig bár néha kicsit túljátssza a szerepet talán, de még így is hitelesen elviselhetetlen, miközben Patton Oswalt a film legjobb arca, Patrick Wilsont pedig valaki dobja már meg egy főszereppel!

A Young Adult lényegében egyáltalán nem rossz film, mindenféle kliséktől mentesen próbál rámutatni a lényegre, valahol viszont mégis másra számítottam a rendező korábbi munkáit nézve. Ez most közel sincs annyira kiforrott, mint egy Egek Ura, és bár Reitman minden bizonnyal elérte azt, amit személy szerint ki akart hozni ebből az egészből, viszont én amire nagy nehezen elkaptam a komótosan csordogáló cselekményv fonalát, addigra sikerült teljes szívemből herótot kapnom Charlize Theron karakterétől. Végösszegként 6/10 - nem tudnám kifejezetten ajánlani, de nem is mondom, hogy ne nézzétek meg. A magyar cím pedig amilyen szájbarágós, az eredeti annál inkább találóbb.