2010. május 5.

Cop Out (A két kopper)

| | 2 comments
Kapásból azzal indítok, hogy Kevin Smith az egyik kedvenc rendezőm ugye, bár szerintem ezzel még nagyon sokan így vannak. Olyan eposzokat tett le az asztalra, mint a minimális költségvetésű Clerks (Shop Stop), vagy épp a Képtelen Képregény, de például az ő nevéhez fűződik a Jay és Néma Bob páros, ráadásul ő maga Néma Bob megtestesítője. Filmjei szatirikusak, fekete humorral töltve, valamint a hétköznapi ember gondjával telepakolt párbeszédekkel telespékelve. Ráadásul a forgatókönyveiért is ő maga a felelős. A Cop Out pedig kitűnő példa arra, hogyha Smith elé egy meglevő szkriptet raknak, hogy kéne belőle filmet csinálni, akkor abból nem feltétlenül sül ki jó dolog, Smith ide vagy oda.

Jim (Bruce Willis) és Paul (Tracy Morgan) nagyvárosi zsaruk, immáron kilenc éve társak. Egy rosszul sikerült akció után felfüggesztik őket egy hónapra. Ám Jimnek sürgősen pénzre van szüksége, hiszen lánya férjhez megy, és álomesküvőt akar. Úgy dönt hát, megválik szeretett baseball kártyájától, amely igazi ritkaságnak számít, egy vagyont ér. Az üzletet, amelyben sor kerülne az adás-vételre, pont akkor rabolják ki, amikor Jim üzletet kötne, így a kártyának nyoma vész. Hamar megtalálják az elkövetőt (Sean William Scott), ám ő már tovább adta a kártyát egy bűnbanda vezérének…

Ez egy pofon egyszerű film lehetne, amely még szórakoztat is, ha odafigyelnek két dologra: a szereplőválogatás, és a forgatókönyv. Willis és Morgan ugyanis nem alakítanak valami hihetetlen nagy párost, amelyre évek múlva is emlékezünk. Persze a recept adott: Willis a komoly, határozott rendőr, míg Morgan a tipikus fekete, laza srác, aki imád beszólogatni. Sajnos nem áll neki jól ez a szerep annyira, akkor már inkább valaki mást kellett volna keríteni az isteni Willis mellé.

Sean William Scott jó, hozza a tőle várt színvonalat, szóval a rajongók nem fognak csalódni benn. Aztán látszik, hogy Kevin Smith azért mindig dolgozik az általa jól bevált színészekkel, ez akkor jutott eszembe, amikor felbukkant Jason Lee, akire abszolút nem számítottam. Kellemes meglepetés volt.

Akik pedig külön színt visznek a történetbe, az a másik zsaru páros: Kevin Pollack és Adam Brody. Keveset szerepelnek, de az megér egy misét: amikor Pollack bevágja a Robert De Niro arckifejezést, na azon mennyit szakadtam, hihetetlen volt! Meg persze a meghajlás nagy filmek előtt, például amikor Willis benyögi, hogy soha nem látta a Die Hard-ot.

Viszont nem okozott maradandó élményt a film. A fent említett hangyányi pozitívum mellé társult a film többi javára írható negatív dömping, amely eléggé elteszi láb alól a mozit. Na jó, egyszer azért megérte, többször nem, meg tudjátok: majd, ha 990 lesz a boltok polcain… A borzalmas magyar cím pedig…Értitek, kár pazarolni rá ezt a virtuális tintát.

Összességében…Akadtak mosolyra derítő pillanatok, volt egy-két alkalom, amikor tényleg nevettem, de amúgy nem az a tipikus akció-vígjáték, amin az ember elejétől a végéig jól szórakozik. Egy fekete-fehér zsaru páros filmek előtt tisztelgő mozi akart lenni, félig-meddig jött össze. Tuti nem lesz akkora kult, mint más elődök, nálam is csak 6/10. Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, úgyhogy Kevin Smith álljon csak szépen vissza a New Jersey Sorozatához, mert az megy neki igazán.

2 megjegyzés:

  1. láttam a filmet,szerintem nagyon jó :D 3 szor néztem meg egymás után,és besírtam a nevetéstől....király :D

    VálaszTörlés
  2. Nem mondom hogy rossz, de nálam egynek elmegy.

    VálaszTörlés

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet