Az Informátorok (The Informers)

Nos, ez az Ellis adaptáció már sokkal kevésbé vágott falhoz, mint mondjuk a Vonzás szabályai vagy éppen az Amerikai Psycho. De hát mit is lehetne kihozni egy olyan novelláskötetből, melyben egymással összefüggéstelen, eleje-vége nélküli kis történeteket olvashatunk? Semmi jót, mert ez csak könyvben működött.

Unatkozó milliomosok a nyolcvanas években – röviden ennyi. Drogokkal, alkohollal, nyugtatókkal teli világban élik mindennapjaikat, luxuskivitelben. Történetek felváltva, félbehagyva, később folytatva, valami ilyesmi próbál lenni.

Ami pozitívum, hogy a film előtt már olvastam a könyvet, és sikerült megállapítani, hogy az adaptálások élethűek, sorban villantak be a novellák mozzanatai. Aztán meg az is jó ötlet volt, hogy a különálló kistörténeteket nem egymás mellé, sorba rakták, hanem ahogy fentebb is említettem, összefolyik egyik a másikkal – de nyugi, ez így sokkal jobb.

Ezeket leszámítva a film nem viszi túlzásba. Semmi különlegességgel nem szolgál, így akik nem olvasták a novelláskötetet, azok halálra fogják unni magukat. Persze engem sem szögezett oda a székhez, egy idő után már csak pislogtam, hogy mikor lesz vége. Nem is csodálom, hogy próbálták néhány nagyobb kaliberű színészt találni, akikkel ellehet majd adni, pl.: Winona Ryder, Kim Basinger, vagy éppen az isteni Mickey Rourke.

Így lett Az Informátorok nálam egy jóindulatú 5/10. Külön érdekesség amúgy, hogy a forgatókönyvet maga Bret Easton Ellis szállította. Még így sem lett jó feldolgozás, sajnos.