2011. március 18.

Rango

| | Leave a Comment
Mostanában elvagyunk látva animációkkal, tehát egy rossz szavunk sem lehet, mindenki megtalálja a maga kedvencét. Olyasmi reményekkel ültem be a Rangóra, hogy nekem talán ez lesz az idei favorit ezen a téren, de picit csalódottan jöttem ki a moziból. Na persze nem voltam a véglegekig elkenődve, hiszen egész pofás animáció lett, viszont egy-két fokkal jobbra számítottam.


Azt hiszem, a 12-es karika egy picit kevés volt, ellenben egy 16-os már túlzás lett volna. Ugyanis a megannyi gyerekes poén közé elég sokszor becsúszik egy-egy felnőtteknek való utalás, igen van, hogy a felnőttes témákból. Nagyon megy az ingázás végig, hogy most akkor voltaképp ki is a célközönség. Sajnos nem mindig jött össze remekül a koncepció és ezt baromira sajnáltam, de mégsem ez lett a film Achilles-sarka.

A címszereplő kaméleon a terráriumával együtt kirepül egy kocsiból, a semmi közepén. Eljut egy vadnyugati kisvárosba, ahol hamar rájön, csak úgy tud érvényesülni, ha kemény arcnak adja ki magát, amely egy akció után odáig vezet, hogy sheriffé avatják. Aztán jönnek a bonyodalmak, ugyanis a szimplán csak Pornak nevezett kisváros vízhiányban szenved.

Akárhogy is, ez egy western. Méghozzá a ízig-vérig az, hiszen remek a látvány, a zenék pedig csak rátesznek egy lapáttal. Mindamellett tisztelgés megannyi film előtt, hiszen végig megy a homage innen-onnan. Természetesen főleg western-témákból, van is miből meríteni. Öröm nézni továbbá, ahogy sziporkáznak a jelenetsorok, amelyek - nekem legalábbis - egyetlen perc unalmat sem jelentettek, hiszen a játékidő pikk-pakk elszállt, észre sem vettem. Tényleg pörög a film, de természetesen a drámázás sem maradhatott el. Ezek közül csak azokkal kapcsolatban bírtam venni a lapot, amelyek Rango lelki világáról szólnak, a többi valahogy elment a fülem mellett.

A karakterek amúgy veszettül bejöttek. Kapásból Rango, aki már a legelső percektől kezdve szimpatikus, ahogy a hawaii ingben ugrándozik. Fear and Loathing? De a többi szereplőre sem lehet panasz: a gonosz megfelelően kőszívű, aki humoros, azon tényleg nevetsz, viszont aki paraszt, az tényleg paraszt, haha. Na de komolyan, mind a csörgőkígyó, mind pedig a már szinte bizarr kinézetű, nyílvesszővel átszúrt fejű madár jók voltak, persze még sorolhatnám. A folyton felbukkanó, zenélő baglyok pedig csak még inkább hozzápakoltak a western hangulathoz.

Ami viszont még nem tetszett, hogy sajnos az ezerszer lerágott klisék miatt sem lett tökéletes élmény a Rango. Bizony, néhol ugyanis akármennyire eredeti és vicces, máshol annyira kiszámítható, sajnos nem épp a jobbik értelemben. Oké, tudom, hogy ez animáció, de akkor is, kicsit szúrta a szemem. Voltak pillanatok, amikor egy kész felüdülés volt az egész, máskor meg pont, hogy az ilyenek rontották el. Igazából ilyenkor is érezni lehetett, hogy ez most a gyerekeknek készült, de aztán jöttek valami komolyabb szkeccsel, ami már nekünk szólt.

Igazság szerint inkább eredeti hangon szerettem volna megnézni, na de majd a DVD megjelenéskor talán. Nem akarom leszólni a szinkront, mert ezúttal színvonalas volt, de nagyon hiányoztak az eredeti hangok.

Valójában megértem azokat, akiknek a végletekig bejött, és hát azokat is, akik a hátuk közepére sem kívánják még egyszer. A pontszám legyen 7/10, meg mondjuk egy fél, de gondolkoztam a 8-on is, talán majd ha egyszer újranézem, felkúszik oda is. Szerettem volna szeretni, de talán túl bizakodó voltam, és így egy nagyon kicsit koppantam sajnos.

0 Comments:

Megjegyzés küldése

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet