Újranézve: (500) Days of Summer

Már egy ideje újra akartam nézni a filmet, bár egy nyári délutánon mindenképp jobb lett volna, mint a tegnapi esős, vasárnap estén. Na mindegy, a hangulat így sem maradt el, főleg utána az érzés, hogy ez még mindig nagyszerű film.

A sztori 500 nap történetét meséli el, egy nem éppen tipikus párkapcsolat esetét, amelyben a főhős srác, az üdvözlőkártya lapokat író Tom elég csúnyán belezúg új kolléganőjébe, Summer-be. Azonban a lány nem híve a párkapcsolatoknak, nem akar semmi komolyat. Az 500 nap történéseit ide-oda ugrálva az időben tálalják elénk.

Egy ilyen filmhez elengedhetetlen a két főszereplő kiemelkedő játéka, és azt hiszem, a rendező, Marc Webb lehető legjobb választása volt ehhez Zooey Deschanel és Joseph Gordon-Lewitt. Szinte izzik köztük a levegő, amikor egymásra néznek. Magában a kivitelezésben, az időbeli ugrásokban pedig újfent nincs hiba, de ha normális sorrendben követik egymást az események, még akkor is egy jó film lenne. Mindehhez hozzácsapódnak még a szebbnél szebb képi bevágások, ilyen zenékkel például.

Kedvenc jelenetek? Azt hiszem az utcán táncolós volt az, amin még most is nagyokat tudtam mosolyogni, annyira hibátlan lett. Valahol merész lépés volt ezt a végleges változatba belerakni, de jól jártak vele mindenképp. A parkban kiabálós pénisz jelenet is aranyos, de a legnagyobb erénye a filmnek mindenképp a vége lett. Aki látta, az tudja, hogy mire értem.

Anno 8 pontra skáláztam, most azonban feljebb tolom még eggyel, mert talán még jobban tetszett. És akkor jöjjön az a bizonyos táncos jelenet.