It's Kind of a Funny Story

Újfent egy príma kis zsebpénzből forgatott drama-comedy koktél, amelynek úgy vélem sokkalta nagyobb figyelmet kellett volna kapnia.

Remek iskolapéldája annak, hogyan kell filmre vinni a mai fiatalok depresszióját. Amikor a szülők egyre nagyobb elvárásokkal állítják szembe a gyerekeiket, és amikor egyre több dolognak kell megfelelni a világban. Az ilyesfajta problémákkal küszködő, elit suliba járó Craig azonban önként beiratkozik egy klinikára, ahol néhány nap alatt az ott élő közösség oszlopos tagja lesz. A többit meg majd meglátjátok, ha eddig még nem néztétek meg. Ajánlott!

Kezdeném azzal, hogy mi nem tetszett: a főszereplő srác sokszor inkább tűnt szimplán lúzernek, mint lelki betegnek. Sajnos ez így igen csak rombolni tudja az élményt, ezt részemről egy elég szép kapufának könyvelem el, a kaszting számlájára írva. Simán lehetett volna nála hitelesebb színészpalántát keríteni. Persze, ez valahol jó lehetőség volt Keir Gilchrist-nek, és abszolút nem akarom a földbe döngölni a játékát, de valahogy nem voltam képes azonosulni vele, és ez nagy kár. Ezen kívül talán még a szerelmes-rész volt enyhén klisés, na de van, ami kárpótol minket.

Mert maga a film amúgy remekül működik, bár először kicsit nehezen sikerült elkapnom a fonalat, de végül nem bírtam elereszteni. Ehhez persze a mellékszereplők is hozzájárulnak. A lány szerepét ugyanis Emma Roberts tölti be, az öreg Eric lánya, őt azóta már a Sikoly 4.-ben is láthattuk (ja igen, ezt a filmet már régebben néztem), belőle még lesz is valami, úgy gondolom.

Na és persze Zach Galifianakis, aki most egy egészen új oldaláról mutatkozik be, hiszen dráma a köbön, amit művel, persze jó értelemben. Néhány mosolyra derítő pillanata azért itt is akad természetesen, de a fő hangsúly most valami egészen máson van. Akinek mondjuk nem volt szimpatikus a Másnaposokban, az talán itt adhat neki még egy esélyt. Egy jókora középső ujj azoknak, akik szerint nem tud másfajta karaktert eljátszani.

Mivel a helyszín egy klinika, így van esély az ott élő, nem egyszerű közösséggel vicces szituációkba sodorni hősünket, ezt a terepet szinte folyamatosan ki is használták az írók, ezek mind-mind színesítik a játékidőt. Nem spóroltak az ilyen humorforrásokkal szerencsére. Aztán itt volt még ez a zenélős rész, ami nagyon bejött. Szeretem, ha ilyen jeleneteket be mernek vállalni.

Ilyen filmet hozott össze nekünk ez az Anna Boden - Ryan Fleck rendezőpáros, akiknek nem ez az első közös filmjük, sőt, ők amolyan minimál-filmekre szakosodtak. A filmnek sikerült kirántania kicsit a valóságból, ugyanolyan mértékben volt lehúzó, mint amilyen sokszor mosolyogtam csak szimplán. A végeredmény 7/10, de gondolkoztam a 8-ason is.