Transformers 3. (Transformers - Dark of the Moon)

Kénytelen vagyok egy rossz hírrel kezdeni: ezután Michael Bay akármit ígér előzőleg egy filmjével kapcsolatban, azt tessék elosztani kettővel (hárommal?). Ugyanis a Transformers harmadik része szinte egy és ugyanazon recept alapján készült, mint a két első film, bár tény, hogy a borzasztó (vagy inkább szánalmas?) másodiknál azért szerencsére jobbra sikeredett. Annak tükrében ez a mozi igazi gyöngyszem, de még sajnos mindig ugyanannyira buta, mint Bay, amikor tényleg azt hitte, hogy ez most jó lesz.

Igen, szinte végig az az érzés keringett bennem, hogy ezt a filmet már láttam egyszer. Bár előzőleg olyan ígéreteket is kaptunk, hogy sokkal komolyabbra veszik a figurát, de a B-humorral ezúttal sem spóroltak. Pedig én ezt mindig a széria Achilles-sarkának tudtam betenni, az írók pedig most is elszálltak vele. Az egészet már csak a soundtrack gáncsolta el véglegesen, hiszen nem egy olyan dalt hallhatunk, ami inkább menne el mondjuk egy Amerikai Pitébe, mint ide.

Ezúttal a történetben visszanyúlnak a Holdra szálláshoz, hogy az emberek mire bukkantak ott, de a későbbiekben még Csernobil is szerepet kap. Most sem kell agyonbonyolított történetre számítani, elég is ennyi így kapásból róla, a többit majd meglátjátok. Witwicky pedig ezúttal már nem egyetemista, hanem álláskereső, ráadásul új nője is van.

Apropó, új nő. Az, hogy Megan Fox helyett másik csaj domborít LaBeouf mellett, szinte fel se tűnt. Az új csaj, Rosie Huntington-Whiteley színészi teljesítménye valahol Fox-szal egyenrangú, ergo valahol a béka segge alatt, vagy még ott sem. Nem zavart sok vizet. Na de mindegy is, ebbe a filmbe is csak azért kellett nő, hogy a főhősnek legyen kire féltékenykedni a játékidő közben, valamint a végén a diadalmas zenére legyen kit lesmárolni. Ha még szereplőt kéne említenem, akkor mondjuk John Malkovich, akiről én komolyan azt hittem, hogy valamivel azért létfontosságúbb karaktert formál meg, de összesen tíz percet, ha szerepel. Kár volt érte, mert lehetett volna adni neki valami komolyabb karaktert, ehelyett sajnos csak egy ripacs főnök jutott neki. És persze a jó öreg John Turturro, az egyetlen épkézláb humorforrás a sorozatban. LaBeouf meg hát egyszerűen csak LaBeouf: lehet őt szeretni, nem szeretni, nekem színészként nincs vele gondom, de itt azért néha sok picit.

Magát a filmet két részre lehetne osztani. Az első másfél óra, amikor megkapjuk a szokásos Transformers kliséket, mindent, amit már a kisujjunkból rázunk ki. Aztán van még egy óra (igen, kurva hosszú film, de minek?), amikor konkrétan Chicagót a földbe döngölik. Eme jelenetsorok egészen pazarul indítanak, ám egy idő után már csak a stáblista végét vártam. Valljuk be, az utolsó egy óra, a végletekig elnyújtott finálé baromi felesleges volt. Mondjuk tény, hogy látványilag tényleg nagyon odabasz a film, de egy idő után olyannyira hozzászokik a szemünk, hogy már ez sem segít. Maradnak a mindig utolsó pillanatban való megmenekülések, meg a szokásos Bay-féle akciók, valami igazán mélynek tűnő drámázással nyakon öntve, de közben csak mi érezzük magunkat kínosan, főleg, hogy megint bedőltünk a rendezőnek.

Ez így most 6/10, ennél többre nem futja. Nem mondom, hogy ez lett a trilógia legjobbja, de nem is a legrosszabb. Bár bevallom, először még lehet, hogy 5 ponttal illettem volna. Valahol azért - mondjuk ki - balfaszság lett volna Baytől, hogy pont a trilógia végére kapja össze magát. Azt ugye tudtuk előre, hogy nem zárja le a sztorit, hátha valaki majd folytatja, de ennek még lezáratlanabb vége lett, mint az első két résznek. Lényeg a lényeg: ez tipikusan az a film lett, amit minden bizonnyal csak a rajongók fognak élvezni maradéktalanul. Én a moziból kifelé jövet abszolút nem voltam a hatása alatt.

Amit azonban még így ideböknék a végére, hogy a 3D-ről nem tudok nyilatkozni, mert végül maradtam a 2D verziónál. Nem tudom, most valamiért egyszerűen nem vágytam még egy dimenzióra. Bár azt az ígéretet is megkaptuk, hogy a világ legjobb 3D-s élménye lesz majd a film, de így ezek után már erre sem vennék mérget.