Blue Valentine

Ha már ilyen romantikus nap van ma, akkor vesézzük ki az egyik legjobb adalékot az idei hazai felhozatalból, ez pedig a Blue Valentine. Azért emeltem ki, hogy idei és hazai egyben, mert ugye 2010-es film, de nálunk hivatalosan csak most nyáron mutatták be.

Végeredményében a Blue Valentine pont attól lett jó, hogy hétköznapi problémákat feszeget, bármiféle sallangoktól és jellemfejlődésektől mentesen. Teljesen életszagú ez a közel két óra, amit Deren Cianfrance elénk rakott.

Egy párkapcsolat kezdeti tündöklését, majd későbbi hanyatlását vizsgálhatjuk be egy két szálon futó cselekmény által, miközben oda meg vissza ugrálunk az időben. A múltban láthatjuk, miképp találnak egymásra fiatalon, a jelenben pedig, hogyan próbálják rendbe szedni a dolgokat. Vagyis inkább csak a férj, Dean (Ryan Gosling) próbálja rendbe szedni, aki odavan a családért, még ha nem is ő a gyerek vér szerinti apja. Vele ellentétben a feleség, Cindy (Michelle Williams) már belefásult ebbe a kapcsolatba, talán Dean csak azért volt jó fogás neki annak idején, hogy valaki segítsen felnevelni a gyereket.

A legnagyobb erénye a filmnek mindenképp az, hogy szinte negyedórás váltakozásokkal látjuk a kapcsolat épülését, illetve annak haldoklását. Ezáltal még inkább együtt tudunk érezni a szereplőkkel, mi is ugyanúgy próbáljuk eldönteni, mi lenne a jobb lépés számukra, miközben ők csak sodródnak az árral, menthetetlenül, szinte minden egyes lépéssel csak közelebb haladva a szakadék széléhez. Bár bevallom, a jelenben játszódó problémákat sokkal hitelesebbnek találtam, mint azt a felvezetést, amelynek következtében összejöttek anno. Ezen a téren jóval erősebb volt a film számomra.

Végezetül pedig a két főszereplő. Felesleges több soron át áradozni róluk, ki mennyire volt jó, de tény, hogy mind Gosling, mint pedig Williams tökéleteset alakítottak a szemünk láttára. Nem hiába kaptak jelölést Golden Globe-on, sőt, Williams még Oscaron is.

A film először NC-17 kategóriát kapott, nagyon ritka az ilyen. Ez röviden annyit tesz, hogy Amerikában 17 éven aluliak nem nézhetik meg, még nagykorú felügyelettel sem. Nyilván nem csak a sima meztelenkedés miatt kapta meg először az NC-17-et. Végül aztán megvágták R-kategóriásra, ami azért bevételek szempontjából jobban kedvez egy filmnek.

Deren Cianfrance több, mint egy évtizeden át csiszolgatta az ötletet. A forgatás elején egy hónapra összeköltöztette a két színészt, hogy éljenek együtt, a hihetőség kedvéért még inkább szokjanak össze, és hagyják a forgatókönyvben leírt párbeszédek egy részét, inkább improvizáljanak, ahogy nekik tetszik. Ezek biztosan mind-mind hozzátettek a végeredményhez, hogy megkapjuk az elmúlt idők nem csak egyik legjobb, de szinte legmegindítóbb romantikus filmélményét.