Utódok (The Descendants)

Amit biztosan megtudtunk a The Descendantsból, hogy Hawaii gyönyörű. Még akkor is, ha egyáltalán nem a már megszokott, klisés ábrázolásában vizionálják felénk, hanem egy sokkal depresszívebb, melankolikusabb "Édent" láthatunk. A másik dolog, hogy Clooney ahogy öregszik, úgy lesz egyre jobb. Ezt kár is vitatni. És, hogy milyen a film? Hát az valami fantasztikus.

Az alaptörténet egy munkamániás ügyvédre összpontosít. Matt King már nem is tudja, mikor töltött együtt huzamosabb időt családjával, folyton csak úton van és dolgozik. Felesége motorcsónak-balesetet szenved, amelynek következtében kómába esik. Mattre pont egy ilyen nehéz időszakban zúdul rá minden: nem csak két lányával kell megtalálnia a közös hangot, de még feleségéről is kiderül valami, aminek mindenképp utána akar járni.

Alexander Payne a Sideways óta nem rendezett egész estés mozifilmet, nem kevesebb, mint hét évet kellett várni egy újabb munkájára. A The Descendants esetében pedig elhozott nekünk egy szomorkás hangvételű, nem túl egyedi, de mindenképp felejthetetlen drámát, ahol engem személy szerint összesen csak két dolog zavart úgy igazán. Mégpedig az egyik karakter, a srác, aki végig ott koslat velük. Egy jókora kakukktojás volt a filmben, teljesen kilógott az összképből. Annyira jól megvoltak írva a szereplők, nem értem, miért kellett vele eltolni az egészet. A másik negatívum a vége, egészen pontosan, hogy nem a csónakos jelenettel zárták le. Úgy lett volna tökéletes a befejezés.

A film legnagyobb pozitívuma azonban a hangulat volt. Hawaii kiválóan fényképezett "másik oldala", a sokszor lehangoló gitárdallamokkal, valamint a főhős belső monológjaival megspékelve jobb már nem is lehetne. Ezek után még az sem zavart különösebben, hogy a történet sem a legnagyobb eresztés, amit valaha láttam. A fordulatok nagy része előre kiszámítható, de mégis csak sodort magával előre, nem volt kiszállás. Ha ez nem lenne elég, akkor jön Clooney, hogy meghódítsa a vásznat.

Hát igen, most is hozta azt a szintet, amit mára már elvár tőle az ember. Zseniális, amit a szemünk láttára művel. Joggal zsebelte be a Golden Globe-t a múlt hónapban, és a maga film is jogosan kapta meg a szobrocskát. Még a poszteren is ott virít, hogy Clooney pályája legjobb alakítását nyújtja ezúttal. Hm. Én ezt így nem merném kijelenteni, biztos sokan vitába szállnának ezzel, de azt aláírom, hogy az Utódok mindenképp az elsők között van.

Azt pedig tessék elfelejteni, hogy ez vígjáték (ugye, ugye, port.hu), de még az előzőleg dramedy hangulatot árasztó videóanyagok is túloztak picit a humor irányába. Drámának sem az az eget rengető fajta, nem fog mélyen játszani az érzelmeinkkel, érzékeny lelkűeknek sem kell majd a zsebkendőt előkészíteni, de az biztos, hogy az egész filmet végig uralja a reménytelenség és a kilátástalanság, és ez teljesen átjön a közel két óra minden egyes percében. Tökéletesre csiszolt film a végeredmény. Én az Utódoknak drukkolok majd az Oscaron. 8/10.