Win Win

A Barney's Version után muszáj volt bepróbálnom az isteni Paul Giamatti egyik tavalyi moziját is, a Win Win-t.

Jó eséllyel nem az eredetisége miatt fogsz emlékezni rá, hanem azért, mert minden kiszámíthatósága ellenére kellemes száz percet képes nyújtani. Egyszerűen nagyszerűen van megírva, hatalmas respect a forgatókönyvíróknak, ha történetileg nem is voltak kreativitásuk teljében, de a karakterek, a dialógusok és a szituációk többsége tényleg jócskán megüti a szintet. Olyan könnyedséggel gördül előre a cselekmény, hogy öröm nézni, a száz perc pedig elég hamar el is szaladt.

Mike Flaherty ügyvéd, másodállásban gyerek birkózó edző. Egyik nap gondol egyet, és gyámsága alá veszi öreg, magatehetetlen ügyfelét, persze nem a nemes célok hajtják, sokkal inkább az az 1500 dollár, amit kap cserébe. Nem sokkal később felbukkan az öreg fickó unokája, a zűrös családból menekült Kyle. Mike és családja befogadja, sőt, meg is kedveli a kissé zárkózott fiút, akiről mint kiderül, profi birkózó.

A Win Win legnagyobb, sőt, talán egyetlen problémája, hogy lévén drámáról van szó, úgy igazából sosincs a katarzis a tetőfokon, mindig csak kóstolgatja azt, de nem mer belenyúlni a közepébe. Ennek következtében egy kevés hiányérzet azért ott lebeg a film után. Bizonyos szintig azért kárpótolnak minket a fent említett pozitívumok, na meg persze Paul Giamatti, aki ismét remekel. Sőt, még az újoncnak számító Alex Shaffer is kellemes meglepetés volt.

A végösszeg pedig egy 7/10. Nem kell megijedni, birkózás ide vagy oda, nem sportfilm, hanem dráma. Egy-két meccset láthatunk, de nem fontosak igazából. Felszínes és távolságtartó film is valamennyire, de mégis korrektül van elmesélve.