Abraham Lincoln Vampire Hunter

Azon kevesek közé tartozom, akik anno a címre egyből felkapták a fejüket, és a két kezüket összedörzsölve várták, milyen elszállt koktél lesz a végeredmény. Áh, jó is lett volna.

Eljutottunk arra a szintre, amikor a Tim Burton nevével fémjelzett produkcióktól óvakodnunk kell. Igen, még akkor is, ha "csak" producerként van jelen. Az Abraham Lincoln esetében mindenképp ott hibázták el, hogy túl komolyan vették. Megértem én, hogy ezt diktálta a könyv, Seth Grahame-Smith regényéből ugyanis maga Seth Grahame-Smith írt forgatókönyvet, de gondoljunk csak bele: az egykori amerikai elnök vámpírokra vadászik... Mivel ezt nem lehet túlságosan komolyan venni, így egyáltalán nem ilyen szellemiségért kiáltott a film, mint amilyet aztán megkapott, ezzel saját vérébe (höhö) bele is fulladt gyorsan.

De nem csak ez az egyetlen hibája. Kellő unalmassága ellenére a képkockák elég magas fokozaton pörögnek, sokszor pár perces jelenetek sokasága van egymásra dobálva, és még így sem köti le túlságosan a nézőt, leszámítva persze, amikor Lincoln a baltájával hadonászva aprítja a vérszívókat. Szüleit ugyanis vámpírok ölték meg, ő pedig a bosszúra tette fel az életét. Mentora is akad, később szerelme, aztán pedig a legendás szakáll is a képbe, illetve a képére kerül, de addigra már annyi hülyeséget összehordanak nekünk, hogy az a maradék kis lelkesedés, ami volt, jóformán elillanni látszik.

Bűn lenne kijelenteni, hogy elsősorban a rendező Timur Bekmambetov lelkén szárad minden negatívum, ez legfőképp az akciójeleneteknél (de kevés van sajnos) tudatosult bennem, mert azok basszus, jók voltak. Az első számú gyanúsított mindenképp Seth Grahame-Smith, úgy tűnik, nem mindig az a legjobb ötlet, ha egy író a saját maga könyvéből körmöl forgatókönyvet. A sokszor egyenesen nevetséges párbeszédeket pedig még nem is említettem. Nem azt mondom, hogy Begmambetov mindent kihozott, amit ki lehetett, de nem volt egyszerű dolga ilyen elhadart és magát teljesen komolyan vevő cselekménnyel, amelyben történelem és fikció keveredik sajátos módon.

Azt meg még mindig nem bírom felfogni, mostanság minek kell a vámpírok arcát szétmaszkírozni, ha félelmet akarnak bennünk kelteni. Bezzeg régen (úgy mondom, mintha olyan öreg lennék) elég volt kivillantani a fogsort, és azzal is beérte a jó nép. Én most is beérném. Főleg, hogy ezek a mai maszkírozások mintha egy kaptafára készülnének, engem már az amúgy teljesen korrekt Stake Land-ben sem tudtak vele megijeszteni, ha egy vérszívó már-már zombiszerű arculatot ölt.

Na de, hogy pozitívumokat is említsek, a belassításokkal engem például mindig megvesznek kilóra, és ez most sem volt másképp. Milyen kár, hogy spóroltak vele. Az a néhány akciójelenet remekül ki volt dolgozva, bár néhány dologban ott is szépen elszálltak. Lásd a lovas jelenetet például, ami csak azért lógott ki, mert közben minden más teljesen komolyan vette magát. A kor megidézése szintén ebbe a körbe tartozik, és Benjamin Walker játéka sem volt rossz. Ezen kívül a játékidő, ami alig haladta meg a másfél órát, de sajnos még így is untam párszor.

Ez így csak 4/10. Látványosnak látványos, de ennél többet nem bír felmutatni. Kár érte.