The Five-Year Engagement

Nem tagadom, általában ami Judd Apatow nevéhez köthető, az jöhet nekem kétpofára, legyen az rendezői, írói, vagy produceri munkája. Persze voltak már pofára esések, de mégis csak olyan filmeket köszönhetünk neki, mint az Ananász Expressz (író), a Superbad (producer), vagy a 40 éves szűz (író & rendező).

Az Ötéves jegyesség sem azért volt rajt a várólistán, mert látatlanban annyira sokat kinéztem Jason Segel (tény, hogy ő viszont az egyik kedvenc HIMYM karakterem) és Emily Blunt két órás románcából, hanem pontosan Judd, na meg a direktori székben helyet foglaló Nicholas Stoller miatt, aki egyszer Forgetting Sarah Marshall, később pedig Get Him to the Greek.

Részben csalódással keltem fel a feleslegesen hosszúra nyújtott film után, mert az csak egy dolog, hogy a lehető legtipikusabb romantikus komédia elemekből áll össze, ezen kívül még leginkább a megfáradt jelzővel lehetne illetni. Bár vannak remek poénok, igaz egyik sem lesz rossz hatással a rekeszizmodra, inkább csak fülig ér a szád, de ez sajnos nem elég, hogy az amúgy rezgő lécen egyensúlyozó film ne fulladjon merő unalomba, és ne pislogj folyton az órádra, vonva le a szomorú következtetést, hogy basszus, még csak ennyi idő ment el.

Akkora pánikra azonban semmi ok, ha falod a romantikus filmeket, nem zavarnak a klisék, és mondjuk nem vagy oda egy Forgetting Sarah Marshall-ért, mert nyilván nekem is voltak azért elvárásaim, mégpedig egy valamivel csípősebb megközelítés, amik Stollernek nagyon, de nagyon mennek. Ezzel ellentétben sikerült konkrétan egy tucatfilmet összehozni, amit már vagy kismilliószor láthattunk, nagyobb meglepetésre nem kell számítani.

A történet pedig úgy konkrétan az egész címben benne van: Segel eljegyzi Bluntot, akit felvesznek egy egyetemre, így költözniük kell, a vőlegény azonban nincs oda az új helyért, az esküvő is folytonosan csak tolódik, ha pedig nem találtad volna ki, akkor öt egész évig kell arra várni, míg a frigy végül megköttetik, közben meg egyik bonyodalom követi a másikat.

Az már más kérdés, mennyire lehetett volna ebből egy üdítőbb limonádé, bár ha Apator, Segel (igen, a szkript egyik felelőse is ő, és korábban már írt remek forgatókönyveket) és Stoller alaposabban nekifekszik, akkor hozhatták volna a formájukat. De nem hozták, helyette egy egészen más közönséget céloztak meg, mint amit eddig. Ezzel még nem is lenne semmi baj, ha a film nem lenne konkrétan - ahogy már fentebb is írtam - megfáradt. Egyszer, úgy ahogy, de lecsúszik, többszöri nézésre viszont semmiképp sem ajánlott. 5/10. Aki pedig ezt a szinkront összehozta, azt falhoz kéne állítani, de tényleg.