Eredetileg valami olyan poénnal akartam indítani a bejegyzést, hogy tíz dolog, amit szívesebben csinálok, mint hogy valaha újra megnézem a Cosmopolist. Persze jöttek volna szépen sorban az extrém cselekedetek, ötletek. És akkor most nem túloztam: a Cosmopolis már szinte fájt. Ha a világ összes filmje megszűnne létezni, egyedül Cronenberg két órás badarsága maradna fenn az örökkévalóságnak, akkor sem venném elő újra.
Pedig nem állítom egy percig sem, hogy Cronenberg nem egy kiváló rendező, nem egy meg nem kettő nagyszerű, és egyben hatásos mozit tudhat a háta mögött. A trailer alapján a Cosmopolis is jónak tűnt, és bár magát a regényt nem olvastam, de valami olyan érzésem volt - és akkor most javítson ki az, aki már olvasta a könyvet -, hogy a rendező valami nagyon szigorú módon ragaszkodott az alapanyaghoz, de annyira, hogy egy ilyen két órás akármicsoda kerekedett ki végeredményként. A másik lehetőség az, hogy ez a könyv nem vászonra való. Ez is könnyen megeshet.
A huszonnyolc éves Eric Packer amolyan unatkozó milliárdos, a világtól elhidegült, unatkozó yuppie. Egyik reggel elhatározza, hogy levágatja a haját, de neki nem jó akármelyik szalon, de nem ám, neki a város túlsó felén, egy bizonyos borbélyház kell. Miközben minden extra kütyüvel felszerelt limuzinjával (ami tulajdonképpen az irodája) átszeli a várost, különféle emberekkel társalog a globális válságról, az életről, rendszeres napi orvosi, és egyben prosztatavizsgálatát is ott végezteti el, de még egy prostival is a hátsó ülésen ütik el az időt. A városban pedig minden a feje tetejére áll: az elnök is ott tartózkodik, merénylet készül ellene, így utcákat zárnak le, nem beszélve az aktivistákról, ezen felül valaki még Eric életére is pályázik. De ez mind nem riasztja el "hősünket" (idézőjel muszáj, mert amúgy Eric egy közel sem kedvelhető alak, mondjuk ki: egy beképzelt pöcs), ő bizony új séróval szándékozik aznap este nyugovóra térni.
Miközben Pattinson szinte mozdulatlan arcával, minimális mimikával voltaképp egész korrekt mód adja vissza a rideg yuppie-t, addig a film olyan szinten blőd, távolságtartó, érdektelen és valami veszett mód hülyén megírt párbeszédekre épül, hogy még az amúgy korrekt atmoszféra sem tudja a Cosmopolist kihúzni a szarból, ergo ne csodálkozz, ha tíz perc után eleged lesz a látottakból, és akkor hol van még a vége... Egy bitangul súlyos film, közel sem az emészthető fajtából, a nézőnek tulajdonképpen úgy kell legyűrnie a látottakat-hallottakat (de inkább a hallottakat).
Abszolút nem popcorn-mozi, amely talán egy jobb forgatókönyvvel még élvezhető is lehetett volna, de nem lett, hiszen Cronenberg ragaszkodott hozzá, hogy ő vesse papírra a szkriptet, ami úgy tűnik, ebben az esetben nem a legjobb döntés volt. Ellenben ha van olyan mindenre elszánt bátor ember, aki képes egy szuszra úgy végigülni a Cosmopolist, hogy közben le sem veszi a szemét a filmről, sőt, még arról sem szerez tájékoztatást, mennyi idő telt el és mennyi van még vissza, annak én magam fizetek egy láda sört. 2/10.





0 Comments:
Megjegyzés küldése
Mielőtt írnál, olvasd el
- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.
Köszönet