Simon Pegg kedvenc komikusaim közé sorolandó, azonban ezzel a filmmel, illetve már csak azzal a puszta ténnyel, hogy erre aláírt (nem tudom mit látott a forgatókönyvben), nagyon szépen sikerült lejáratnia magát. Miről is van szó? Jack paranoiás író, ugyanis amióta a gyerekkönyvekből átváltott a sorozatgyilkosok témára, és elég mélyen beleásta magát a viktoriánus korabeli hentelők világába, véget nem érő szorongásokkal küzd: megvan róla győződve, hogy minden pillanatban ott ólálkodik a halál, hogy valaki, vagy valakik meg akarják ölni. Ezt nézhetjük másfél órán keresztül, miközben csak néha, nagyon nagyon ritkán sikerül egy kósza, pillanatnyi mosolyt csalni a nézők arcára.
Persze azért, hogy ne fulladjunk merő unalomba (HAHA), hősünkről egy pszichoanalízis során kiderül, hogy minden félelme egy gyerekkori traumára vezethető vissza, rémületének valódi tárgya pedig... egy mosógép. Jack tehát mosodába megy... de tovább aztán nem mesélem, mert már így is sokat tudsz, és még a végén semmi sem okoz meglepetést, ha rávetemedsz. De álljunk csak meg: ezt a filmet nagyon nem tudom ajánlani senkinek, hiába próbál elborult lenni a maga módján, sajnos egy orbitális blődségbe torkollik mindez, amit egy merő kínszenvedés végig nézni. Hatalmas pacsi annak, aki úgy végigüli ezt a filmet, hogy nem okoz neki szabályosan fizikai fájdalmat.
Addig még csak-csak elment, amíg Jack a házban parázik össze-vissza mindentől, de a későbbiekben egy hatalmas kérdőjel villanik fel a fejünk felett, mégpedig azért, mert hát mi a francot is akartak ezzel a filmmel a készítők elérni? Jó kérdés. 3/10, de csak azért, mert Simon Pegg.
0 Comments:
Megjegyzés küldése
Mielőtt írnál, olvasd el
- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.
Köszönet