The Men Who Stare at Goats (Kecskebűvölők)

Meglehet, hogy az Up in the Air előtt jobb lett volna megnézni ezt a filmet, mivel a repülős film után túlságosan megnőtt a bizalmam a Clooney filmek iránt. De persze ez sem egy sárga földig lebecsülendő mozi lett, ha röviden akarnám jellemezni, akkor az „egyszer nézős” és a „szórakoztatós” jelzők keverékét használnám hozzá. De persze nem utolsó sorban azért furcsa is.

Alapvetően a The Men Who Stare at Goats egy igaz történeten alapuló, háborús fekete komédia lett.

A frissen elvált újságíró, Bob Wilton (Ewan McGregor) olyan kalandba csöppen, amelyre nem számított. Egy állítólagos médiummal való beszélgetése során szóba kerül egy egykori, nem hivatalos, titkos katonai kísérlet, a Jedi Project, valamint Lyn Cassady (George Clooney) neve is. Hősünk kapva kap a sztorin, úgy dönt, utána jár a dolognak. Később a sors összehozza a nem egyszerű természetű Lynnel, aki még több dologba beavatja a Jedikkel kapcsolatban.

Ha a film végig hozza a színvonalat, melyet az első felében tolnak az arcunkba, akkor nem is lenne különösebb probléma vele. Csak éppen van benne pár elég nagy hülyeség, amiről én elhiszem, hogy kellett a sztoriba, mert így kerek minden, de valahogy mégis kár volt rá a filmszalag.

Azonban színészek terén nem lehet egy rossz szavunk sem! A fiatal firkász szerepére Ewan McGregor tökéletes, míg a sajátos természetű Lynt, George Clooney fantasztikusan alakítja. Aki még szintén jól játszik az Jeff Bridges. De van még Kevin Spacey is, és Robert „folyékonyfém” Patrick is felbukkan egy kis időre. Úgyhogy egész jól összehozták a brigádot, ám félő, hogy abból a célból csupán, mivel ezzel akarták megmenteni a mozit.

Bár a film az elején közli velünk, hogy „több igaz dolog van ebben a történetben, mint gondolnánk”, valahogy mégsem attól lesz különleges az egész (már amennyire különleges lehet ugye), hogy true story-n alapul mindez. Tény, hogy nem hétköznapi film, de biztos lesz, akinek tetszeni fog, ám sokkal többen fogják majd a porig szidni, hogy mekkora egy gagyi ez a film. Pedig nem az. Legalábbis én kiállok mellette, mivel érdekesnek találtam. Persze nem vagyok vele maradéktalanul megelégedve, de mégis volt benne valami, ami magával rántott, még akkor is, ha a film úgy körülbelül a felétől tele volt pakolva üresjáratokkal. Sokszor úgy voltam vele, hogy csak húzni akarták az időt, és sajnálom, hogy nem volt végig olyan, mint ahogy indult.

Vannak benne hatalmas dumák, tele van jó alakításokkal és egysorosokkal, én például a Clooney féle Predátoros jeleneten szétszakadtam a röhögéstől, az a film egyik legjobb pillanata közé tartozik. Szóval nem a színészeken bukott meg a dolog, ők hozták mind-mind a tőlük elvárt színvonalat, viszont a készítők tehetnek egy szívességet.

Maradjunk annyiban, hogy 7/10. Talán majd egyszer, valamikor újranézem, és lesz több is, de nem látok rá sok esélyt. Nem az a fajta film, amit kikapcsolsz húsz perc után, sokkal inkább olyan, amelynél egy óra után nézed meg először, hogy hol tartasz, vége lesz-e már? Lehet, hogy én szúrtam el azzal, hogy kicsit többet vártam az egész produkciótól, ha igen, akkor így jártam. Nem bántam meg, mert egyszer kellemes szórakozás volt, de most egy darabig még ne lássam.

Viszont Clooney tánca büntet!