The Kids Are All Right

Azért jó látni, hogy néha jönnek ilyen könnyed filmek is, mint ez. Régen láttam ennyire jó családi filmet, mint a The Kids Are All Right. Bár az Everybody's Fine is jó volt, a jelentős különbség csupán annyi, hogy míg az utóbbi után nagyon elszomorodtam, addig ez egyaránt táplál vidám és nem túl vidám érzelmeket.

Adott egy család, két gyerekkel, valamint két anyával. Igen, két anyával! Minden harmonikusan megy, mígnem a cseperedő testvérpár kitalálja, hogy szeretnék megismerni vér szerinti apjukat, aki annak idején a spermát adta. Meg is találják, és ahogy az lenni szokott, a leszbikus anya-páros ezt nem igazán nézi jó szemmel. Főleg akkor nem, amikor látják, hogy a gyerekek mennyire úgymond "apa-függők" lettek. Természetesen jönnek kisebb bonyodalmak, de majd meglátjátok, nem akarom ellőni.

Legelőször a szereplőket kell megdicsérni, ugyanis egytől egyig az összes színészi játék kiváló! Ehhez persze sokat hozzátett a kaszting, mivel ezt sem bízták a véletlenre. A kissé lazább természetű apához Mark Ruffalo szerintem a legjobb választás lett. A két anya pedig Julianne Moore és Anette Benning szintén jók és hitelesek, tényleg összeillenek, vagy mi. Utóbbi amúgy a film negatívabb figuráját alakítja.

Mint azt már mondtam, az egész film teljesen könnyed, és csak úgy sodródsz vele. Az első felét simán végigmosolyogtam, annyira jó a hangulata. Az ismerkedések, az első közös programok mind-mind remekül el lettek találva. A drámai rész valamikor a második felében vár ránk, de nyugi, annyira nem vág földhöz, inkább úgy mondanám, hogy pont jó mértékben lett adagolva minden, ahogy azt kell. A körülbelül 100 perces játékidő pedig el sem hittem, hogy elszállt, de tényleg. Még az sem zavart, hogy az egész úgy ahogy van, kiszámítható.

De persze nem ússzuk meg negatívumok nélkül sem. Sajnos a végét elrontották. Nem is akármennyire, ugyanis olyan fele-fele arányban lett happy end. Oké, ez akkor még nem is lenne gond, elvégre ez a film valahol dráma, azok pedig ritkán végződnek jól. Én azonban teljesen más befejezésre számítottam. Az igazság az, hogy olyan, mintha nem is lenne vége. Ugyanis eléggé semmilyen lett, sajnos ezért levonás jár. Mintha csak gondoltak volna egyet, és akkor oké, itt legyen vége. A hiányérzet megmaradt, amikor elkezdődött a stáblista. Pedig annyira jó az egész film, leszámítva az utolsó kb. tíz percet. Nagy hiba volt, lehetett volna egy szinte tökéletes családi mozi, de ezzel a véggel nagyon eltolták.

Akármennyire is számolom, nekem más negatívum nem volt, csak a befejezés. De ez már épp elég indok volt arra, hogy "csak" 8/10 legyen, viszont számomra még így is a tavalyi év egyik legjobbja.