The Debt

A hatvanas években egy titkos akció során három ügynök azt a feladatot kapja, hogy kerítsenek kézre egy náci háborús bűnöst. Még harminc évvel később is mindenki az azóta már nyugisabb vizekre evezett, egykori ügynököket élteti, azonban felbukkan Ukrajnában egy férfi, aki azt állítja magáról, hogy ő az a náci.

Vajon minden úgy történt annak idején, ahogy azt a kémek a későbbiekben elmesélték? Mi az igazság?

Ezt tudhatjuk meg a két idősíkon játszódó történetből. John Maddent nem nevezném rossz rendezőnek, de a The Debt egyik fő hibája, hogy a két idősíkból csak az egyik, méghozzá a múltban elmesélt jelenetek sikerültek igazán jól. És ez baj. Miközben ott végig megvan a feszültség, ahogy készülnek az akcióra, és maga a rajtaütés, valamint az érzelmi adalékok, addig amíg a "jelenben" járunk, hirtelen minden súlytalan lesz és érdektelen. Nagyon nem sikerült összehangolni a két szálat ebből a szempontból, pedig összességében tetszik az alapötlet.

Ellenben a színészi játékok erőssége pedig mintha pont fordítva sült volna el. Nincs bajom Sam Worthingtonnal, bár tény, hogy az Avataron kívül sok emlékezetes filmben nem láthattuk, de itt engem például abszolút nem győzött meg. Vágások terén viszont remekel a film, szép munkát végeztek odabent a vágószobában.

Gondolom leszűrhető, hogy sokakkal ellentétben én nem dobtam hátast a filmtől, a végére pedig reméltem, hogy végkifejlet gyanánt egy okos megoldást kapunk, de sajnos nem így lett: okos megoldás híján csak egy teljesen középszerű finálét toltak az arcunkba. Nem kidobott idő, csak nem kell nagy elvárásokkal nekifeszülni, akkor nem lesz baj. 6/10 még így is elmegy rá, nem a legjobb kémfilm, egyszeri megtekintést pedig akár még meg is érhet.

Egy saját kis észrevételt még engedjetek meg: szerintem Ciarán Hinds-nek Marton Csokas idősebb karekterét kellett volna alakítani, mert ők egy hangyányit még hasonlítanak is egymásra.