Tango & Cash

Ó, azok a régi, szép nyolcvanas évek. Amikor a buddy cop mozik virágoztak, amikor az akciósztárok fénykorukat élték. Amikor nem volt mindegy, hogy egy akciófilmben melyik nyámnyila színészre próbálják ráerőltetni a karaktert, hiszen itt voltak nekünk azok a jól bevált emberek, akiknek ha megláttuk a nevét felcsillanni a film elején, mi pontosan tudtuk, hogy mire számítsunk.

"Rambo? Az egy buzi"

Ilyen a Tango & Cash is, ahol Sylvester Stallone és Kurt Russel voltak a felelős rezidens hangulatfokozók, a két zsaru, akik először csak hírről ismerik egymást, mégpedig úgy, hogy "a város második legjobb zsaruja". Hamarosan azonban közelebbi kapcsolatba kerülnek, mégpedig amikor ugyanazon az ügyön kezdenek el dolgozni, de persze, ahogy az lenni szokott, valakinek az útjában vannak, így a rejtélyes drogbáró szépen bekaszlizza hőseinket, amíg az nyugodtan folytathatja piszkos kis narkó ügyleteit. Tango és Cash közel sem örvend nagy népszerűségnek a rácsok mögött, persze Tango megmondta, hogy "rendőröket sose tesznek össze köztörvényesekkel", de mint tudjuk, nem véletlenül vannak ott, így naná, hogy egy levegőt kell szívniuk a rossz arcokkal. Végül aztán a szökés mellett döntenek, hogy tisztára mossák nevüket, és megkeressék azt, aki sittre juttatta őket.

"- Hát ez meg mi?
- Ez itt az én kis menyasszonyom."

A filmet ezer meg talán még egy éve láttam legutóbb, néhány héttel (hónappal?) ezelőtt aztán az újranézés mellett döntöttem, némi aggállyal ugyan, hiszen tartottam tőle, hogy 2012-re mennyire fog rajt az idő vasfoga, még akkor is, ha legutóbbi emlékeim viszonylag kellemesek voltak. A jó hír, hogy a Tango & Cash szépen kiállta az idő próbáját. Egy teljesen laza, tökös akcióvígjáték, még ha nem is képes utolérni mondjuk a Halálos Fegyvert, de szó szerint öröm volt újra megnézni. A dumák még mindig ütősek, Sly tök lazán lebuzizza Rambót (bár az eredetiben a 'pussy' kifejezést használja), ugye ő a konzervatívabb karakter kettejük közül, Kurt pedig a tipikus csajozós, nagy dumás macsó, akinek vallatási eszközei finoman szólva is sajátosak. Az ellentétek persze elmaradhatatlanok, szinte végig megy az egymást való b*szogatás, még akkor is, amikor az egyik vallatásra kényszerített, kikötözött rosszfiúnak éppen gránátot dugtak a gatyájába.

Szépen, rendben csordogált a cselekmény, mígnem eljutottunk a fináléhoz, ahol az a felturbózott szuperjárgány szépen haza is vágta a film végét. Ez volt az a pont, amin már azért fogott valamicskét az idő vasfoga, mert nagyon kilógott, egy pontot szépen le is húzott a végső pontszámból. De ettől eltekintve aki régen látta, de jó emlékei vannak a filmről, ne habozzon, mert még mindig nézhető darab, idézhető dumákkal, meg egy ilyen börtönbe való bevonulással. Az pedig a másik dolog, hogy régen milyen jó szinkronokat össze tudtak hozni. Visszasírjuk. 7/10.