Sinister

Végre egy jó kis borzongós horror! Még ha vannak is elég lassan csordogáló pillanatai, azt azért el kell mondjam, nem spóroltak azon jelenetekkel, amik jobban kizökkentettek viszonylag álmos állapotomból, mint akármelyik baromi erős kávé, amit főzni szoktam.

Aki olvassa a blogot, az tudja, hogy horrorból a jelenlegi felhozatal számomra meglehetősen silány. Pedig amúgy szeretem a műfajt, ha jó az alapanyag, és a rossz szájíz sem marad meg a végén. Akkor hát örömmel jelenthetem, hogy a Sinister bejött. Pedig Scott Derrickson neve nem feltétlenül volt garancia arra, hogy ebből valami jó süljön ki, nézve korábbi filmjeit, példának okáért a The Day the Earth Stood Still, vagy a Hellraiser: Inferno. Azt nem is mondom, hogy a Paranormal Activity producerei felügyelték mindezt. Aggodalomra azonban semmi ok. Horror-fanoknak kihagyhatatlan darab, a magamfajta fanyalgóknak pedig afféle fény az alagút végén.

A történet szerint a kiégett krimi író, Ellison (Ethan Hawke) a családjával új házba költözik, hogy felfrissítse írói vénáját. Ügyesen titokban tartotta a pereputty előtt, hogy pont azért ebbe a házba jöttek lakni, mert itt bizony gyilkosság történt sok-sok évvel ezelőtt: egy öttagú család négy tagját a kertben lévő fára felakasztották, a kislány pedig nyomtalanul eltűnt. Ellison egy dobozt talál a padláson, benne néhány Super 8-as szalagra felvett videóval. Arra azonban ő sem számított, hogy az első szalagon pont az akasztás felvételét találja meg. De itt még nincs vége: a többi szalag is hasonló borzalmakat rejt. A férfi elkezd nyomozni, és rémisztő összefüggéseket vél felfedezni, miközben furcsa zajokra lesz figyelmes.

Aláírom, hogy maga a történet nem egy egyedülálló jelenség. Nem is ebben rejlik a Sinister ereje, hiszen amire túlesünk a sablonok felén, addig már a gyerekek is furcsán kezdenek viselkedni (milyen meglepő, mi?). Ami dominál, az a feszültség, mert abban nincs hiány. A cselekmény szépen, fokozatosan építkezik, és bár nem mondom, hogy rágtam a körmöm (erről a kissé vontatott mesélés is tehet), de tény, hogy még akkor is megugrunk a hirtelen jött meglepetésektől, amikor pontosan tudjuk, hogy helló, már régóta kuss van, túl nagy a csend, itt bizony hamarosan történni fog valami. És történik is.

A lassú lefolyást, valamint az egy idő után kiszámítható finálét leszámítva korrekt darabként könyveltem el a Sinistert, kategóriáján belül pedig tényleg nagyon oda teszi magát. Nem akar többnek látszani, ami, de sikerül a feszültséget remekül fokoznia, hogy elégedetten keljünk fel a végén. 7/10.