Killing Them Softly

Bírom én Andrew Dominik munkásságát, elvégre néhány évvel ezelőtt a The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford című filmjével megmutatta milyen az, amikor egy western valójában nem is western, előtte pedig a Chopper végletekig mocskos hangulatát élvezhettük általa. A Kiling Them Softly esetében minden adott volt egy kiadós maffia-filmhez, amelyhez azért nyilván hozzá társult volna Dominik változatos látásmódja, azonban nem kevés csalódottsággal könyveltem el, hogy Dominik rövidke pályája leggyengébb filmjét készítette el ezáltal, amit még Brad Pitt is csak hellyel-közzel tud kihúzni a katyvaszból.

A történetről annyit érdemes tudni, hogy két pitiáner bűnöző egy nagyobb kutya megbízására kirámol egy pókerklubot. A lebukás esélye nulla, hiszen évekkel ezelőtt a klub egyik kisgóréja maga raboltatta a ki a helyet, amit később be is vallott, így simán rá fogják verni ezúttal is. Így kerül a képbe Jackie (Brad Pitt), a bérgyilkos, illetve probléma megoldóember, hogy járjon az ügy végére, miről is van szó valójában.

Az igazat megvallva végig olyan érzésem volt, mintha Dominik próbált volna átmenni Tarantinóba. Ez eleinte a párbeszédeken mutatkozott meg, amik sokszor a végletekig elnyúlnak. Csak amíg Tarantino esetében ezek a dialógusok ütnek, és élvezettel füleled végig őket, addig a Killing Them Softly konkrétan merő unalomba fullad olykor. Persze nem minden esetben van így, de az esetek többségében sajnos ez a rész dominál - lásd: Gangolfini felesleges pofázása a magánéletéről. A másik dolog, ami miatt lejön az az összkép, hogy Dominik Tarantino akart lenni, azok a véres jelenetek, ellenben ezek tényleg ütnek - lásd: Liotta elpicsázása.

Valahol dühítő tud lenni, hogy Dominik anno 160 percben úgy elmesélte Jesse James történetét, hogy pislogni is alig bírtam, most pedig egy másfél órás mozit nem tudott tisztességesen kitölteni, csak felesleges pofázásokkal. Pedig minden adott volt, és még így is vannak a filmnek remek pillanatai, de valahol egy nagyon elfecsérelt lehetőséget kínál nekünk a film. Főleg, ha hozzá vesszük, hogy nem semmi, milyen színészeket rántott össze egy kalap alá. Brad Pitt maga a megtestesült elegancia, akit senki és semmi nem érdekel, csak az, hogy a feladat végre legyen hajtva. De ott van Ray Liotta, James Gandolfini, vagy mondjuk Richard Jenkins, akik a maguk kis mellékszerepében tisztességesen helyt állnak. Igen, még Gandolfini is jó volt, hiába hallgathatjuk perceken át a nyavajgását.

És végül...

A Killing Them Softly az egyik pillanatban stílusos maffiafilm, míg a másikban csak áll a levegőben, és alig történik valami. Vannak feszesebb pillanatok is nyilván, példának okáért maga a rablás, sőt, egy pofon egyszerű, de annál jobb lezárást is sikerült összehozni, én mégis bosszankodom, mert sokkal, de sokkal több volt ebben az egészben, mint amit Dominik - fájó kimondani, de így van - összecsapott. 6/10.