The Last Stand

Ha egyszer az Osztrák Tölgy bejelenti a nagy visszatérést, akkor az első főszereplésével készült film sokkal nagyobbat is durranhatott volna. Félreértés ne essék, nem egy rossz mozi a The Last Stand, csak túl kell esni az alapozáson, ami jelen esetben a film első felét jelenti.

Összességében egy szórakoztató akciófilmmel állunk szemben, amely tartogat néhány egysorost, olyan Schwarzi-módra, akadnak poénos beszólások is, a vér is fröcsög rendesen, csak a már említett első, durván fél óra (vagy kicsit több?) unott tekintettel pergett a szemeim előtt, és várva vártam azokat a bizonyos akciókat, amelyek miatt imádtam az előzetest. Szerencsére a fináléra már bőven összekapja magát, de nem kell semmi extra finomságra számítani: itt kérem csak hátra kell dőlni, és élvezni az old schoolt, ha nem is Expendables-szinten, de mondjuk úgy, ahogy egy hatvan feletti Schwarzeneggertől azt várjuk. Mert Arnold még mindig egy kicseszett akcióhős, ami miatt pedig hatalmas respect, hogy a készítők pontosan tudták, öregember nem gyorsvonat, így nem is kell félnünk attól, hogy az egykori Terminátor korát meghazudtoló módon ugrabugrál és rohangál össze meg vissza. Nem. A szerepet simán Arnoldra írták, egy vén sheriff, aki ha kell, fegyvert fog, és megküzd.

A legjobban attól tartottam, hogy Johnny Knoxwille az ide nem illő baromkodásaival le fogja húzni a filmet, de jó hír azoknak, akiknek szintén ez volt a félelme: Knoxwille nem szerepel olyan sokat, hogy túlontúl idegesítő legyen, ha poénkodni próbál, az általában még sikerül is. Persze nem ő az egyetlen humorzsák a filmben, így erős túlzással, de még halványan az akció-vígjáték jelzővel is lehetne illetni a The Last Stand-et.

A sztori szerint egy szökött fegyenc tart a mexikói határ felé, és pont az öreg sheriff által rendben tartott városkán fog keresztül száguldani. Persze a vén rókát nem olyan fából faragták, hogy csak úgy félre álljon, de nem ám. A gond viszont az, hogy az alapkoncepció felállításával baromi sok időt sikerült eltökölni, a film első felében mintha Forest Whitaker lenne a főszereplő, hiszen egészen addig csak azt látjuk Arnoldból, hogy készül a szabadnapjára, kávézik a kávézóban, sörözget a verandán. De ahogy fegyvert fog, akciórajongó szívünk nagyot dobban, mert pont az jön, amit vártunk.

És végül...

A The Last Stand tehát egy szórakoztató mű, egydimenziós karakterekkel, kiszámítható történettel, régi sulis elemekkel tarkítva, pár unalmas momentummal megspékelve, vagyis tipikus popcorn-élmény... de valljuk be, egyszeri szórakozásnak való csupán. 6/10. Az pedig, hogy a kasszáknál sorra buknak meg az old school akciófilm próbálkozások, nagyon elszomorító.