2013. március 24.

Hit and Run [2012]

| | Leave a Comment
Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, mi szükség volt erre a filmre. A Hit and Run ugyanis egy teljesen másodrangú film, amely próbál viccelődni, de nagyon rezeg a léc, valamint próbál akciózni, de amire ideérünk, a léc már el is dőlt.



A történet főhőse a tanúvédelmi program alatt álló, Charles Bronson álnevet viselő Yul Perrkins, akinek élete szerelme új munkalehetőséget kap Los Angelesben. Bár Yul-nak nem szabadna elhagynia a békés környezetet, azonban a lányért bármire képes, így kocsiba ülnek, hogy ott legyenek az állásinterjún. A dolgokat nehezíti a csaj féltékeny expasija, valamint felüti a fejét Alex is, akit annak idején Yul börtönbe juttatott.

Dax Sheppard nagy Tarantino fanatikus lehet, ugyanis amikor a filmben a szereplők megállás nélkül pofáznak megannyi dologról, érezni, hogy Shepard a forgatókönyv írása közben próbált kicsit átszellemülni QT-ba. A gond az, hogy míg Quentin dialógusain nagyokat mosolygunk, addig a Hit and Run esetében csak nézünk ki a fejünkből, miközben nagyokat sóhajtunk. Ha ez nem lenne elég, akkor kapunk olyan gyenge fordulatokat, amiket szinte fáj végig nézni, mintha egy nyolcvanas évekbeli, B-kategóriás akcióvígjátékkal találtuk volna szembe magunkat, amely se nem egyedi, se nem izgalmas, de még csak nem is igazán humoros.

Szerencsére azonban vannak ismerős arcok, itt van máris a piros melegítőnadrágos rasztafári Bradley Cooper, aki fogalmam sincs, mit látott a forgatókönyvben. Vagy el sem olvasta, vagy amikor átnyújtották neki, a lapok közé egy csekket is becsempésztek egy zsíros gázsiról, így aztán szépen be is csukta a könyvet egy elégedett mosoly kíséretében. Én valahogy így képzelem el. De van még Tom Arnold, akinek köszönhetünk pár humorosabb pillanatot, de még Jason Bateman is feltűnik egy röpke szerep erejéig. Nem kétlem egy percig sem, hogy milyen jó hangulat lehetett a forgatáson - ők legalább jól szórakoztak.

És végül...

Gondolom lejött, hogy nem ajánlott a film, ha csak nem arra vágysz, hogy kikapcsold az agyad, és valami hülyeséget nézz - mert ebben az esetben még talán jól is fogsz szórakozni. Mindenesetre nálam nem verte ki a biztosítékot, pedig nem ültem le túlzott elvárásokkal. Valljuk be az őszintét: ilyen filmet akárki tudna csinálni. 4/10.


0 Comments:

Megjegyzés küldése

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet