The World's End

És akkor ennyi. Edgar Wright vezényletével láthattuk már, ahogyan Simon Pegg és Nick Frost hülyét csinál a zombifilmekből, az zsarufilmekből, most viszont, a képzeletbeli trilógia záró darabjaként azt is szemügyre vehetjük, ahogyan a világvége mozik is megkapják a magukét.

Mondanom sem kell, ahhoz, hogy a The World's End élvezhető legyen, nem árt, ha a fent említett két filmet is szereted. Ehhez hozzá jár a fiúk egyedi, sokszor fárasztó, máskor hangosan röhögős, de legtöbbször csak a tipikus "jajjjj basszus"-kaliberű humora. És nagyjából meg is van a recept, amit én személy szerint tényleg szeretek, mégis, valahol teljes mértékig megértem azokat, akik inkább hátat fordítanak nekik. Mert nem egyszerű humorról van szó, lehet, hogy amíg én röhögőgörcsöt kapok, addig más jobban lefárad, egy Rubint Réka videótól.

Gary King és barátai annak idején, fiatalon bejárták az úgynevezett Arany Utat, amely természetesen sok kocsma meglátogatásával járt, szigorú sorrendet betartva. Azonban az utolsó, Világvége nevű hely kimaradt. Erre Gary csak felnőttként döbben rá, van tehát egy befejezetlen ügye. Hedonista, laza hősünk úgy dönt, összetoborozza a régi arcokat, hogy visszatérjenek a szülővárosba, és ezúttal véghezvigyék tettüket. Noha a többieknek ehhez semmi kedve sincs, egyedül Gary az, aki még mindig a múltban él, azóta sem nőtt fel, a többiek már jóval érettebb gondolkozást képviselnek, családjuk van, jó állásuk, ésatöbbi. Nagy nehezen azonban mégis sikerül rászedni az arcokat, döcögve ugyan, de elindulnak az Arany Úton, mígnem az egyik kricsmiben olyan összeesküvésre bukkannak, amelytől az egész emberiség sorsa függhet.

Lényegében a Világvége egy teljesen méltó lezárása a trilógiának, sajnos azonban ha rangsorolnom kéne a srácok három moziját, akkor ezen film lenne a harmadik helyen. Pusztán csak azért, mert bár ugyanakkora lendülettel és humorbombával indul neki, mint ahogy azt tőlük elvárjuk, azonban eljön az a pont, amikor a poénokat kissé háttérbe szorítja az akció - ha nem is teljesen, de a sziporkázó dialógusok, amelyeket Wright és Pegg ezúttal is kicseszettül jól megírt, sajnos nem ütnek annyira, mint a cselekmény első felében. Mondhatni, kisebb műfajváltás történik, bár voltaképp egy világvége-filmre ültünk be, ez igaz, valahol számítani lehetett rá, csak arra nem, hogy Wright-nak most nem megy annyira a zsánerek keverése, mint a Haláli Hullák Hajnala esetében.

Persze eszem ágában sincs a sárga földig lehúzni a filmet: a The World's End pörög, remek vágások, eszméletlen beszólások, ütős párbeszédek, Simon Pegg, Nick Frost, Paddy Considine, Martin Freeman és Eddie Marsan is mind-mind megállják a helyüket. Olykor brit, máskor nem brit humor - így kell búcsúzni egy képzeletbeli trilógiától, még ha egy kicsit jobban is össze lehetett volna kapni. De még így is 8/10.