kritika: Gravity [2013]

Azt a jó büdös... Röviden ez volt a reakcióm, amikor lepergett ez a végletekig feszült másfél óra, a fények felgyulladtak a teremben, és ha egyedül lettem volna az adott sorban, akkor biztos nem kelek fel, hanem kicsit emésztem azt a fajta látványorgiát, amit a Gravity szállított.

Ritka alkalmak egyike, amikor a 3D-t valóban igényli a film, egy öröm volt nézni, konkrétan ha a szemem egy pöcs lenne, akkor biztos sorozatos orgazmus lett volna néhányszor a technikai bravúrok láttán. Az abszolút moziélmény, ami nagy vásznon brutálisat ütött, itthon a 23 colos monitorom majd 1080p-ben csak egy töredékét fogja visszaadni mindezeknek.

Azonban a történet egyszerű, mint egy pofon, hiszen lényegében egy túlélőfilmről beszélünk, csak éppen az űrben. Egy teleszkópot javító csapat kerül bajba, amikor is egy felrobbantott műhold darabjai száguldanak feléjük. Nagyjából ennyi, innentől a Bullock-Clooney páros próbál túlélni, a kapcsolat idővel a központtal is megszakad.

Alapozásnak például egy 17 perces, mindenféle vágás nélküli nyitó jelenetet kapunk, de olyat, hogy térdet hajtok előtte. Alfonso Cuarón annak idején Az ember gyermekében is remekül elbírt ezzel a feladattal, csak itt most lévén, hogy a helyszín maga a világűr, még több zseniális technikai, illetve operatőri megoldással sikerült felturbózni, hogy pár perc alatt magával rántson a film, és a moziszék karfáját markolva izguld végig a 90 percet, amely voltaképp pikk-pakk elszáll, mert ahogy a Gravity belecsap a lecsóba, alig van megállás, szinte csak pár perc, amikor kicsit leült a film, de szinte észre sem veszed, mert hamar megtalálja újra a helyét.

Amit pedig Sandra Bullock és George Clooney művel... Na pont ezért imádom mindkettőt. Ugyan ez inkább Bullock filmje, egy lehengerlő alakítással, de azért az öreg George sincs lemaradva tőle, humoros, laza, elejt néhány egysorost, de nem abból a fajtából, és nem olyan köntösben, mint amilyenekkel a hollywoodi popkult szemetek tele vannak. Le a kalappal mindkettejük előtt, de tényleg.

A másik dolog, amiről nem szabad megfeledkezni, az a zene. Mivel 'odafent' ugye totális kuss van, így ezt zenével próbálták kompenzálni, ami szintén remekül passzol az adott jelenetekhez. Csak még jobban sikerül beszippantania.

Összességében...

Az év moziélménye, aki még eltudja csípni, az feltétlenül csekkolja le nagy vásznon, kár kihagyni. Egy faék egyszerűségű történet, de olyan trükkökkel, kivitelezéssel, technikai megoldásokkal, és nem utolsó sorban olyan rendezéssel, hogy odaszegez. Ha néhány percre nem ül le közben (direkt nem tértem ki rá mikor, mert spoiler), még talán a maximális pontszám is kijárna. De így "csak":  9/10.