2013. december 15.

kritika: The Family [2013]

| | Leave a Comment
Fred Blake vérbeli brooklyni maffiózóként tengette mindennapjait, mígnem felnyomott jó pár embert az alvilágból, így az FBI tanúvédelmi programja keretein belül egy isten háta mögötti kisvárosba száműzetett családjával együtt. A beilleszkedés azonban nehezen megy, lévén, hogy nem egy hétköznapi famíliáról van szó, így nem csoda, ha ezzel sikerül felhívni magukra a figyelmet.




Jó lenne most azt mondani, hogy Luc Besson végre magára talált, de sajnos nem teljesen így áll a helyzet. Ugyan a The Family egy teljesen nézhető, többnyire szórakoztató film, de valahogy nem sikerül megtalálnia a saját helyét. Próbál komikus lenni, de valahogy nem találnak be a poénok úgy igazából, mindeközben pedig fröcsög a vér, hullákat ásnak, ésatöbbi.

Vagyis igazából minden adott ahhoz, hogy egy nagyon fasza kikapcsolódásban legyen része az embernek, sőt, olyan színészekkel dolgozott Besson, mint Tommy Lee Jones, Michelle Pfeiffer, De Niro pedig újra gengszterkedik, és még ki is kacsint: újra baseball ütőt ragad, de még a Nagymenőket is megnézetik vele. Ők hárman viszik el a filmet, miközben a két gyerekszínészre (Dianna Agron és John D'Leo) sem lehet panasz, főleg, hogy az egész Blake család pontosan annyira talparesett, rafinált és trágár, hogy valamiféle privát ügy miatt folyamatosan fenn tartsák a figyelmet.

Valami azonban mégis hiányzik, valami plusz adalék, ami úgy igazából kiemelné az átlagból a filmet. Amíg tartott, addig egész jól elvolt vele az ember, de hiába szórakoztató, túl egysíkú ahhoz, hogy a jövőben emlékezzünk rá. 6/10.


0 Comments:

Megjegyzés küldése

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet