Sons of Anarchy

SPOILER-MENTES!

Kezdeném azzal, hogy a Scrubs óta nem volt olyan sorozat, amit ilyen hamar sikerült volna ledarálnom. Még az általam elég erősen favorizált-istenített-dicsőített The Wire sem csúszott le ilyen rövid időn belől, mint a Sons of Anarchy. És mindez nem véletlen. Igazi outlaw szappanopera, a készítő Kurt Sutter pedig egy percig sem tagadja: ez bizony Hamlet, méghozzá bőrdzsekiben.

A képzeletbeli kisvárosban, Charmingban járunk, ahol a Sons of Anarchy nevű motorosbanda üzemelteti szerelőműhelyét. Nyílt titok, hogy mindez csak látszat, hiszen a nagy pénz nem a villáskulcsokban, hanem a fegyverekben van. De voltaképp nem olyan csúnya bácsik ők, mint ahogy elsőre látszanak. Céljuk nekik is, hogy Charmingban ne folyjon vér, maradjon olyan békés kisváros, mint amilyennek látszik.

A hamarosan nyugdíjazásra kényszerülő rákbeteg seriff, Unser régóta szövetségben áll a klubbal: segítik egymás munkáját, mondhatni, Unser a klub zsebében van, de a szívességek oda-vissza működnek. A klub királya Clay Morrow, alelnöke Jax Teller, aki egyébként Morrow nevelt fia. Történt ugyanis, hogy miután Jax apja, John Teller (aki Clay-jel együtt a klub alapítótagjai közé tartozik) elhunyt, Clay fogta John asszonykáját, Gemmát, és jól összeállt vele. A történetbe ott kapcsolódunk be, hogy Jax keze ügyébe kerül gyanús körülmények közt elhunyt apjának kézirata, amelyben arról ír, mennyire eltökélt célja volt, hogy a klubot legális irányba terelje. A fiúra olyan hatással vannak apja szavai, hogy úgy dönt, véghez viszi azt, amit az öregnek nem sikerült.

De nem csak ennyiben merül ki a Sons of Anarchy. Hiszen elképesztően komplex sorozatról beszélünk. Egyszerre kapunk megható képkockákat, kemény akciókat, brutális vérengzést, nem szájbarágós szerelmi szálat, csontig hatoló családi drámát, folyamatos konfliktust: a szar szinte megállás nélkül zúdul a klub nyakába, még ki sem másztak az egyik gebaszból, már tartanak is a következőbe, és nem is sejtik, mi vár rájuk. Az ellentétek éleződnek, árulások sorozata, igaz barátságok, érdekbarátságok, nagy bizniszek, miközben sorsok dőlnek el a SoA tárgyalóasztalánál elkövetett szavazásokkal.

És itt bizony évadról évadra sikerül emelni a tétet. Az elején kell néhány epizód, amire belerázódsz, de már az első szezon végkifejlete lesokkol. És ha azt hiszed a második évad után, hogy ennél jobban már nem tudják fokozni, akkor tévedsz. Mert a harmadik talán még zseniálisabb (hozzáteszem: a legjobb is, főleg azzal a fináléval: készen voltam tőle).

Bár főhőseink maguk is törvényen kívüliek, és sokszor a nézők is megkérdőjelezik tetteik jogosságát, sikerült olyan rossz fiúkat írni a sorozatba, amik még rajtuk is túltesznek - ha éppen nem maga a hatóság jelenti a veszélyt. A neonáciktól kezdve a drogkartelleken át az alvilági, befolyásos szenátorig mindenből kapunk valamennyit.

Nem is beszélve a színészekről, hiszen sikerült szinte minden karakterhez a lehető legjobb embert kiválasztani. Itt van kapásból a klubelnök Clay. Ron Perlman-re mintha csak ráöntötték volna ezt a figurát. Gemma szerepében az Egy rém rendes család rikácsoló felesége, Katey Sagal most egészen más oldaláról mutatkozik meg. Vele nem lehet packázni, azt próbálja meg valaki. Charlie Hunnam alakítja Jax-et, mellékszerepekben pedig Kim Coates (Az utolsó cserkész "cigis" fickója), Mark Boone Junior, Ryan Hurst (Opie, a legkedvelhetőbb karakter szerepében), és még sorolhatnám.

A SoA nem mentes továbbá kiváló mellékszereplőkben sem, ezek lehetnek egész évadon átívelő alakítások, de volt, aki csak néhány sorra ugrott be. Danny Trejo, David Hasselhoff, Henry Rollins, Robert Patrick, Tom Arnold, Walton Goggins... viszont a legemlékezetesebb cameóért maga Stephen King a felelős.

Szóval ha eddig kimaradt a Sons of Anarchy, akkor ess neki gyorsan, mert szeptemberben jön a hetedik, és egyben záró évad, a mindent eldöntő finálé. Egy adrenalintól, feszültségtől fuldokló széria, igazi addiktív élmény, amit nem tudsz nem ledarálni, mert ha sikerül elkapnod a fonalat, ez lesz a te drogod: a Sons of Anarchy. Várjuk a finálét.