Turkáló#6: This is Martin Bonner / Ain't Them Bodies Saints / Inside Llewyn Davis

Mivel az elkövetkezendő néhány napom nem a blogolás jegyében fog telni, így ma meg is osztok veletek három röpke filmélményt. Vigyázat, nem popcorn-mozik!

This is Martin Bonner [2013]

Nagyon röviden megfogalmazva a lényeget, az a baj ezzel a filmmel, hogy harminc percben el lehetne mesélni. Ehelyett másfél órára nyújtották, és így nagyon nem is tudom ajánlani, hiszen bár akad néhány kellemes momentum, de a lassú tempója közben mindvégig érezni, hogy már nem tudtak a cselekménnyel sok mindent kezdeni. Adott ez a Martin Bonner, aki a sittről frissen szabadult emberek amolyan szárnysegédjeként keresi a napi betevőt. Az egyik ilyen manus pedig sok év után újra találkozik lányával, és Martint kéri meg, hogy legyen jelen a találkozásnál. A címszereplőt alakító Paul Eenhoorn nagyon ott van a szerepben, végtelenül szimpatikus és kedvelhető karakter, sőt, még a börtönviselt Richmond Arquette-tel sem volt gond, ellenben a forgatókönyv egy sokkal, de sokkal rövidebb filmért kiáltott. De ez lett belőle. 5/10.

Ain't Them Bodies Saints [2013]

Casey Affleck börtönbe megy, pont, amikor asszonykája, Rooney Mara várandós. Telnek-múlnak az évek, a nő egyedül neveli lányát (hopp, még egy film, amiben börtönviselt apuka és annak lánya is közrejátszik), mígnem a férj megszökik a rácsok mögül. Eltökélt célja, hogy valahol távol új életet kezdjenek családjával. A helyzet az, hogy az Ain't Them Bodies Saints elég melankolikus darab lett. Szintén nem egy pörgős sztorival állunk szemben, mondhatni, a történet egy merő sablon, azonban mégis olyan tálalást kaptunk, olyan hangulattal és olyan szolid, ám beszippantó zenei aláfestéssel, hogy haragudni mégsem tudok rá. Ellenben ajánlani nem merem mindenkinek, én személy szerint nem bántam meg, hogy megnéztem, de nem hiszem, hogy ebben az életben újra megnézem. 6/10.

Inside Llewyn Davis [2013]

Coenék már megint alkottak, megint egy olyan filmet tettek le az asztalra, amely semelyik másik korábbi mozijukhoz nem hasonlítható, vagy akár bármelyik másik rendező akármelyik darabjához. Ami miatt jó az Inside Llewyn Davis, az az atmoszféra. Mert lényegében nem sok mindenről szól, hősünk próbál érvényesülni a zeneiparban, láthatjuk néhány napját, miközben minden egyes képkocka csodásan van fényképezve, és kiváló zenékkel párosították a látottakat. Látszott, hogy a Coen-tesók beleadtak mindent, hogy egy közel sem hollywoodi, ám hangulatban bitang erős mozit kreáljanak. Ehhez pedig főszereplőnek Oscar Isaac egy nagyon komoly választás volt, hiszen bámulatos, amit itt művelt a fickó. Egy meglehetősen sötét filmről van szó, amit Coen-rajongóknak látni kell, aki viszont nem rajong annyira a srácok munkáiért, az szerintem ne nagyon álljon neki. 7/10.