Becstelen Brigantyk

Aki egy kicsit is Tarantino rajongó, az minden bizonnyal tűkön ült még pár hónapja, mielőtt bemutatták volna új filmjét. Maga a sztori már tavaly tiszta volt előttünk úgy nagyjából, a színészgárda is. Már csak arra vártunk, hogy végre kijöjjön, mi pedig a körmünket rágva izguljuk végig, hogy Quentin ezúttal milyen csavaros történettel akar minket elkápráztatni. Én azt mondom, simán megérte a várakozást, mert amit a mester ezúttal elénk pakolt, az még az ő eddigi filmjei közül is kimagaslik, méghozzá jó messzire.

Gondolom kicsit meglepett mindenkit, hogy ezúttal se nem Kill Bill-féle vérfröcsögős, kaszabolós, de még csak nem is Ponyvaregény vagy mondjuk Jackie Brown-féle bérgyilkosos filmet láthatunk. Ugyanis Tarantino ezúttal egyenesen a második világháború korába ment el, méghozzá a nácik által megszállt Franciaországba. A pár évvel ezelőtti Grindhouse – Halálbiztos után ez a film egy hatalmas előrelépés a rendezőnek. Nem azt akarom mondani, hogy az rossz volt. Csak éppen ez sokkal, de sokkal komolyabb film, ráadásul egy töviről hegyire kidolgozott, precíz történetet mesél el.

Szokták mondani, hogy a legjobb film az, amely bár elég hosszú, mégis észre sem vesszük, hogy elment az idő, amíg néztük. Na ez nálam pont olyan volt, a két óra nagyon hamar elszállt, én pedig ültem a végén tátott szájjal, és azon gondolkoztam, hogy ez az állat már megint mekkorát alkotott. Hogy mindig meg tud minket lepni valami újjal.

Szóval a német megszállás alatt álló Franciaországban járunk, méghozzá annak első évében. Shosanna Dreyfus családját a szeme láttára végzik ki a nácik, méghozzá Hans „Zsidóvadász” Landa (Christoph Waltz) vezénylésével. A lánynak sikerül elmenekülnie, ám bosszút forral. Új személyazonosságot felvéve mozi tulajdonosként éli tovább életét. Mindeközben Aldo Raina hadnagy (Brad Pitt) egy maroknyi zsidó katonákból álló csapatot toboroz, akiknek célja a Harmadik Birodalom megdöntése (és fejenként száz náci skalp összegyűjtése). Ők a Brigantik, akik később csatlakoznak Bridget Von Hammersmark színésznő csoportjához. Nekik is hasonló terveik vannak a nácikkal. És mint az várható, a szálak a végén összefutnak…

Két igen zseniális színészi alakítást említenék meg, hiszen Brad Pitt és Christoph Waltz adják meg a film lendületét. Utóbbi, a Zsidóvadász eszméletlenül jól hozza a figurát, igazi feszültséget adva az adott jelenetekben, amelyekben felbukkan. Mindenki azt várja, mikor történik valami, de ő csak kedveskedik, játssza az úriembert. De tudjuk, hogy nem ússzuk meg ennyivel, hiszen ő egy kegyetlen náci tiszt. Aztán itt van ugye Aldo Raine, azaz Pitt bácsi, aki nem semmi, milyen dumákat vág elénk. Ráadásul a bajsza alatt néha előbukkanó mosoly is sokat sejtet, főleg annál a jelenetnél, amikor a Brigantik nácikat fognak… Na az a jelenet a kedvencem (és persze a nyitó).

Mert igen, a nyitójelenetnél is tudni fogjuk már, hogy itt nem lesz punnyadás, de ez úgy vélem, már hozzátartozik a Tarantino mozikhoz. Hiszen gondoljuk csak végig a filmjeit, mindegyiknél már sejtettük az első percekben, hogy nagyjából mire kell számítanunk.
Viszont körülbelül úgy a film közepe táján mintha ellaposodott volna a dolog, de szerencsére csak pár percre lesz csak így, hiszen az iszogatós jelenetnél visszazökkenünk a megszokott kerékvágásba. Onnantól már ismét rátapadunk a képernyőre.

Én úgy gondolom, hogy ez egy nagy előrelépés a rendezőnek, ugyanis egy sokkal komolyabb kategóriában mutatta meg, mire is képes. Persze ezzel sem hanyagolta el a hozzá közel álló, megszokott motívumokat, amelyek nélkül egy Tarantino film nem lehetne Tarantino film. Bár nem egy valósághű ábrázolása a háború ideje alatt történt eseményeknek, de nem ez volt az első, és szerintem nem is az utolsó mozi, amellyel átírták a történelmet. De ez pont ettől (is) lett lenyűgöző. 10/10.