Avatar

Hölgyek, Urak! Fiúk, lányok, mindenki! Megérkezett! Ezt a napot is megértük, hogy annyi reklám, előzetes képek, poszterek és trailerek után végre beköszöntsön az Avatar. Nem is tudom, van-e olyan film, amely legalább ekkora marketing lavinát kapott, mint ez a mozi. Oké, most az Iron Man 2-t is nagyon tolják, de az azért kicsit más. Meg az Avatart ugye Cameron már tíz éve a tarsolyában hordozza, tehát bátran kijelenthetjük, hogy ez a rendező életműve. Pontosabban élete műve. Legalábbis ő így gondolja.

Ahogy közeledett az idő, úgy kezdett egyre jobban mozgatni a dolog. Tehát amikor még csak hallani lehetett, hogy van egy film, amelyet Cameron már x éve művel, meg nagy durranás lesz, annyira nem mozgatott, gondoltam, majd eljön annak is az ideje. De jöttek a poszterek, és az előzetesek, aztán bumm neki, egyre inkább mozgatni kezdett a dolog. Lehet jó húzás volt, de amikor csak tehettem, kerültem a promo fotókat, meg az előzetest is szinte csak egyszer láttam, de pusztán csak azért, hogy nagyobbat durranjon a film.
Cameron filmjei soha nem tartoztak a kedvenceim közé. Értem ez alatt, hogy bár jó filmeket csinált, ez tény, de ha tegyük fel egy húszas, vagy akár harmincas listát kéne összeállítanom, nem hinném, hogy lenne benn JC mozi. Na jó, talán a Terminátor 2 volt az, amelyik kölyök korom egyik kedvenc akciófilmje volt, de nem tudom, mára már beleférne-e egy fav listába. A True Lies is kellemes szórakozás volt annak idején, sőt, még a Bolygó neve: Halál is. Szóval röviden annyit a rendezőről, hogy bár ütős, és jó filmjei vannak, mégsem tartoznak a kedvencek közé. De most lássuk, mit tárt elénk az Avatarral!

Gondolom a sztori úgy nagyjából mindenki előtt ismert. A történet középpontjában egy Jake (Sam Worthington) nevű, deréktól lefelé megbénult tengerészgyalogos áll, aki hirtelen elhunyt ikertestvére helyére lép egy katonai akció keretein belül. Az akció célja a Pandora bolygó, amelyet már jó ideje próbálnak az emberek meghódítani. Ugyanis ezen a bolygón található egy ritka, értékes ásványi anyag, amely pont a helyi őslakók, a N’avikok faluja alatt fedhető fel. A küldetéshez hozzátartozik, hogy Jaket beépítsék egy genetikailag számára kifejlesztett N’avik testbe (ez az ő Avatarja), hogy aztán így illeszkedjen be az őslakók közé, és bírja rá őket az áttelepedésre. Csakhogy a beilleszkedés túlságosan is jól sikerül, így amikor Jake-nek választania kell, melyik oldalon is áll, na akkor kezdődnek a gondok, ugyanis az emberek már támadni akarják a N’avikokat.

Ha a látványt kéne osztályoznom, akkor minden egyes képkockáért külön piros pontot adnék a felelősöknek. Tényleg kitették szívüket, lelküket, amikor megteremtették Pandora világát, ezzel új növény- és állatfajokat hoztak létre, egy külön világot, saját nyelvezettel és őslakókkal. Az éjszaka játszódó jelenetek tényleg a szó szoros értelmében szépek voltak, ha látott valaki szép látványú filmet, amely már a valóság és a mesefilmek határát súrolja, akkor ez az. Öröm volt nézni, komolyan. Kék, lila, zöld. Ez a három szín volt az, amelyeket legtöbbször felfedezhettünk egymás hegyén-hátán. Szóval maga a képi megvalósítás, meg a bolygó látványa felülmúlhatatlan, és eddig semmihez sem hasonlítható. Egy maximális orgazmus volt az ember szemének, amelyen akár ítéletidőkig elbambulna az ember.
A csatajelenetek is rendjén voltak, odafigyeltek mindenre, de tényleg. Nem voltak unalmasba átmenő ütközetek, amelyeknek nagyon örültem, mert sok hasonló filmben képesek elcseszni a dolgot, de szerencsére ezúttal nem volt probléma egyik küzdelemmel sem.
Aztán külön tetszett még, hogy az elején nincs lassú felvezetés, hanem egyből a lecsóba csapnak úgymond. Ugyanis már eleve úgy kezdik, hogy leszállnak a bolygón, felkészülés, majd mennek a levesbe.

A film nézése közben rájöttem, hogy két lehetőség van: vagy hátradőlünk, teszünk mindenre, és hagyjuk, hogy elárasszon minket ez a baromi nagy látványlavina, vagy másik lehetőségként nagyon rákoncentrálunk a történetre, amely hogyismondjam... kissé túlzottan kiszámítható. Nem nagyon akarok belekötni a dolgokba, csak sajnos az Avatart is sikerült telepakolni fullosra a lehető legjobban, előre megmondható jelenetekkel, amelyekre már az előzőnél számítasz, vagy nem is tudom. Persze mindeközben kapunk egy hatalmas nagy élményt látványilag az arcunkba. Szóval nálam picit itt bukott el a dolog. Ugyanis, bár számítottam arra, hogy nem lesz nagy eresztés maga a történet, mert figyelmeztettek rá, és sok helyen olvastam, hogy nagyon sablonos a sztori, mégis azt hittem, hogy ennél picikét többet kapunk.
Persze arra azért ügyeltek, hogy okosan adagolják például az érzelmeket, a csatajeleneteket, és azt is, amikor átállunk a másik oldalra, ugyanis a film második felében bizony már maximálisan az emberek alkotják a film negatív hőseit. Persze ez is várható volt.

A színészgárdával nincs különösebb problémám. Sam Worthingtont nem láthattuk eddig olyan jaj de sok filmben, de aki látta az idei Terminátor - Megváltást, az tudja, hogy Bale-el karöltve ő is részt vett abban, hogy a filmet megmentse. Sigourney Weaver. Hát igen, ő az, aki bár jó színész, meg rengeteg jó filmben játszott, most végül is újra nagy filmben kap szerepet. Nálam ő mindig is Ripley-ként marad meg az Alien sorozatból, így a sci-fi nem áll tőle messze, ez tény. Szóval jó színész, tisztelem becsülöm, stb, csak valami miatt mégsem voltam soha maximálisan megbékélve vele. Most azonban sikerült némileg kellemeset csalódnom benne, hiszen egészen „normális” karakter volt az övé.
Zoe Saldanát idén már a Star Trekben is láthattuk, előtte pedig inkább amolyan romantikus vígjátékos színésznő volt, leszámítva pár másik mozit, mint például a Karib Tenger Kalózait.
Természetesen, aki odafigyel, az felfedezhet pár ismerős arcot, de nem akarok lelőni egy „poént” sem.

Külön tetszettek olyan apróságok is, hogy például lelehetett kapcsolni az Avatarról az illető személyt, vagy például, ha Jake a N’avik testben elaludt, akkor a real ember az űrhajóban felébredt.
Összességében az Avatar. A film azt hozta, amire számítottam. És ennyi. Persze nagy dolgokat vártam, és ezeket meg is kaptam maximálisan, de ennél többet nem nyújtottak. Csak, ami várható volt; és bár ez valójában éppen elég is lenne, csak én valahol számítottam még többre, és befejezésnél valami sokkal ütősebbre, de ezt például nem kaptam meg. Viszont így is maximális élményt raktak elénk. Volt csodaszépen kidolgozott háttér, és megvalósítás, volt egy modern Pocahontas szintű történet, valamint látványlavina, egy hatalmas látványorgiával karöltve, és ez mind egyben! Szóval nem okoztak csalódást, és 8 pont így is simán megvan, de nálam még így sem lett az év filmje, viszont annál inkább dobogós.
Így visszagondolva tényleg olyan, mintha mi, nézőként is egy egészen másik világban jártunk volna. A növényzet, az állatok, a vallás, amelyben a N’avikok éltek, tényleg egy hihetetlen élmény volt.
És teljesen megértem azt, miszerint Cameron csak azért nem állt neki tíz éve a filmnek, mert az akkori technika nem tette lehetővé az Avatar világának megvalósítását.