Trance

Egy balul elsült képrablás során a beépített ember, Simon fejsérülést szenved, melynek során elfelejti, hova rejtette az ellopni kívánt festményt. Társai eleinte erőszakos módszerekkel próbálják kicsalni belőle a vagyont érő festmény rejtekhelyét (csalásra gyanakszanak), ez azonban nem vezet sokra. Úgy döntenek, hogy egy hipnotizőrhöz fordulnak, aki talán ki tudja csalni belőle valamilyen módon. És amikor itt tartunk, még nem is telt el olyan sok idő a játékidőből.

Danny Boyle mindig is egy különc rendezőnek számított... és ezt most teljesen jó értelemben mondom. Még egy teljesen átlagosnak tűnő témát is képes volt saját védjegyeivel, megvalósítási ötleteivel teljesen egyedivé varázsolni. Bár a Trance esetében azért már az alaptörténet is könnyen felkeltheti egy átlagember figyelmét, gondolhatjuk, mi sül ki a végére, ha ismerjük Boyle korábbi filmjeit.

Itt ugyanis egyik csavar követi a másikat, a történet egyre csak bonyolultabbnak tűnik, mint egy tál spagetti, de szerencsére pont úgy, hogy ne veszítsük el a fonalat; még ha sokszor úgy is érezzük, de nagyon kell figyelni. Nem pont olyan film ez, ahol érdemes pause nélkül kirohanni a wc-re. Kissé zavarosnak is tűnhet, de sikerül elmerülni benn idővel, no para - de szólok, hogy ez csak rajtad áll, mennyire koncentrálsz. És, hogy még fokozzam a pozitívumok sorát, akkor itt vannak máris a hipnózis-részek: azt mindig is tudtuk a rendezőről, hogy vizuálisan mennyire képes elkábítani minket, és itt is a lehető legjobb megoldásokkal állt elő. Nem árulok el semmit, megnézitek, és kész.

A színészek? James McAvoy zseniálisan hozza a főhőst, akinek a szintjét ezúttal talán csak a bandavezér Vincent Cassell tudja megütni. Baromi hiteles a csávó, sok filmben láttam már, közel sem az a szimpatikus figura első ránézésre, de neki pont ez áll jól. Rosario Dawsonra megint nem tudok rossz szavakat vetni, és nem azért, mert le is vetkőzik.

És végül...

Noha messze nem ez Boyle legjobb filmje: nem egy Trainspotting, nem egy Gettómilliomos, de még csak nem is egy 127 óra. És bár a finálé jó volt, de egy ilyen kacifántos mesélés után valami ütős csattanó nagyobbat dobott volna, azért én egy korrekt thrillernek tartom. Főleg, hogy nem vagyunk elkényeztetve hipnotizálós filmekkel. Kíváncsian várom, Boyle mibe vágja bele legközelebb a fejszéjét, mert ha megnézzük a filmográfiáját, nagyon sok műfajt kipróbált már. Nálam ez most 7/10.