Van az a helyzet, amikor megnézel egy filmet, és oda meg vissza vagy tőle, annyira tetszik. Aztán valamivel később megnézed újra és a lelkesedésed még mindig nem apad. Aztán néhány évvel később elolvasod a könyvet, amelyből adaptálták, és az egyik szemed sír, a másik pedig nevet, mivel rájössz, hogy egy ilyen jó könyvből még ennél is jobb filmet csinálhattak volna. Na, én pont így jártam a Fulladással.

A továbbiakban spoilerek.

Lassan egy évvel a film megtekintése után azért eljutottam a könyvhöz is, amivel épp a napokban végeztem, és a legelső gondolatom az volt, hogy a poszt előtt nem is kell újranéznem a filmet az élmények frissítése miatt, mivel a könyv és az adaptáció olyan szinten közel állnak egymáshoz, hogy nagyon. Röviden: Dennis Lehane lenyűgöző regényéből Martin Scorsese tökéletes filmet fabrikált. Pont.

Innentől akkor pár spolier, csak az folytassa, aki már jártas a témában.

Mostantól lesz ilyen is, bizonyos időközönként. Egy már olvasott könyv és annak filmváltozatának összehasonlítása, végül pedig majd kilyukadok oda, melyik is a jobb. Mert hát nem minden esetben a könyv, csak nagy részt.

Elsőként akkor Bret Easton Ellis második regényét, és annak adaptációját vesézzük ki. Az 1987-ben megjelent regény a Camden egyetem diákjait mutatja be, azon belül is főleg egy szerelmi háromszöget láthatunk. Sean Bateman szerelmes Lauren Hynde-ba, aki a volt barátnője Paul Dentonnak, aki viszont szerelmes Sean-ba. A regényben mindig más szereplő mesél, egyes szám első személyben. Ami az egyiküknél szerelem, az a másikuknál fellángolás. Külön érdekesség, hogy itt már feltűnik Patrick Bateman (Sean bátyja), aki Ellis következő regényének, az Amerikai Psychónak a sorozatgyilkosa.

A könyv filmváltozata 2002-ben készült el, a szereplőket olyan színészek keltik életre, mint James Van Der Beek, Ian Somerhalder, vagy épp Shannyn Sossamon.

A tovább mögötti rész elég spolieres, csak az kattintson, aki kíváncsi arra, mit sikerült átvinni a filmbe, és mennyire lett jó adaptáció.