A következő címkéjű bejegyzések mutatása: man of steel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: man of steel. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 22.

Az egyik legfontosabb hírmorzsa, hogy minden bizonnyal a 2015-re esedékes Man of Steel folytatásban felfog tűnni Batman is. Még mindig nincs hír róla, ki fogja alakítani a Denevérembert, de ezzel akkor meg is alapozzák a JL-filmet, ami 2017-ben fog bedurranni a mozikba

A másik dolog, hogy lesz Flash-film is, ezt egy évvel korábban, 2016-ban nézhetjük, ha minden a terv szerint halad.


0

2013. július 1.

Valamilyen szinten újra csalódottság lengett körül, amikor kifelé bandukoltam a moziból... Ugyan Zack Snyder jó rendező, sőt, még Christopher Nolan keze nyoma is meglátszik a film minőségén, azonban a Man of Steel nálam hagyott némi kívánni valót maga után.


0

2013. június 12.

Mégpedig egy tv-spot, szám szerint a tizenkettedik, ebben Zodon van a hangsúly.


0

2013. június 11.

Az Acélember következő anyagában a tinédzser Kentre koncentrálhatunk. Ezen kívül napvilágot látott a hír, miszerint már nekiláttak a második rész előkészületeinek. Snyder és Goyer már tuti, hogy benne vannak.


0

2013. június 8.

Avagy a hosszúra nyúlt Man of Steel posztereken ugyanazt a szlogent alkalmazzák.


0

2013. június 7.

Két filmrészlet is napvilágot látott az Acélemberből. Ezeket én már kihagyom, szerintem így is túl sok mindent tudok már, többet, mint kéne. Bátrabbak a tovább mögött csekkolhatják.


0

2013. június 3.

Végül is logikus, dobjunk ki egy 13 perces ígykészült-videót a netre, sok spoilerrel, új jelenettel, romboljuk csak az élményt.


0

2013. június 1.

Tessék felkészülni, körvonalazódik a Grumpy Cat mozifilm! Olyannak kell elképzelni, mint a Garfield-ot, a macska beszélni fog, stb. Remélem R-kategóriás lesz, mert aki ismeri a macskát, az tudja, hogy nem egy szentlélek.

Glenn Close és John C. Reilly is aláírtak a Guardians of the Galaxy-ra.

Jeff Nathanson írja, valamint Joachim Rønning és Espen Sandberg (Las Bandidas) rendezik a Karib-Tenger Kalózai 5-öt.

The Human Centipede 3, vagyis az Emberi százlábú harmadszorra is elkészül. Eric Roberts alá is írt, ezúttal 500 börtönlakó szívja meg.

Arnold Schwarzenegger egy interjúban elejtette, hogy három film is készülőben van, amiben szerepelni fog: Terminátor 5, The Legend of Conan, illetve a Triplets, amely az Ikrek folytatása.

Stallone pedig az Expendables 3-ról írt a twitterén, elmondása szerint a Raid Redemption című akciófilm teljes gárdáját megakarja szerezni. Továbbá elmondta, hogy Jackie Chan és Wesley Snipes jelenlétére is számít, valamint Mickey Rourke is visszatér.

Drew Pearc, az Iron Man 3 egyik írója fogja lekörmölni a Mission Impossible ötödik részét.

Mégsem kizárt, hogy Sam Mendes rendezi a következő Bond-filmet! Na de várjuk csak ki a végét.

Tom Cruise dobbantott a The Man from U.N.C.L.E. fedélzetéről, helyére Henry Cavill érkezett.

Man of Steel soundtrack, illetve mindegyikből másfél perces részlet.
 
0

2013. május 30.

Vagyis az Acélembert újra a tévében nyomatják.


0

2013. május 27.

Az elmúlt két napban két tv-spot is érkezett a Man of Steel-hez, szám szerint a hatodik és a hetedik. Sok hozzáfűzni való nincs, jövő hónapban ott leszünk a moziban!


0

2013. május 24.

Ismét egy csokornyi képpel lehetünk gazdagabbak, főleg akinek hiánya lenne Acélember-dolgokból.


0

2013. május 23.

Immár a negyedik előzetes lát napvilágot az Acélember kapcsán. Az amcsi rajongók már most megvehetik a mozijegyeiket.

Nyilván ez a trailer már annyira nem ajánlott, hiszen nem kevés tv-spot is volt már az eddigi három előzetes mellett, így biztosan tartalmaz új képkockákat is. Most már csak kibírjuk a premierig.


0

2013. május 21.

Összesen három poszterrel érkezett mára a Man of Steel, mert ugye sosem elég. Zupamen mellett Zod és Jor-El is kapott egyet-egyet.


0

2013. május 20.

A kulisszák mögül, mert nagyon megy az Acélember marketingje. Én ezeket már tuti kihagyom, jövő hónap huszadikán premier!


0

2013. május 19.

Két banner, illetve egy ígykészült-videó látható a továbbiakban.


0

2013. május 17.

Vannak filmek, amiket napi rendszerességgel nyomatnak. Ilyen a Superman, amelyekhez érkezett most néhány promó kép, rajta néhány fontosabb szereplővel. Messze még az a június 20.


0

2013. május 15.

Pontosan három videó a nyár egyik legvártabb filmjéhez. Mert ugye nem szabad eltelnie napnak Acélember nélkül, és erre nagyon odafigyelnek a film marketingesei.


0

2013. május 14.

Banner, poszter, tv-spot, amit akartok, csak, hogy ne teljen el nap Acélember nélkül.

0

2013. május 13.

Hogy ne legyen hiányunk belőle.


0

2013. május 12.

Az új poszter már jobb, mint az utóbbi. A végtelenbe, és tovább!


0