Ez a film egy klisélavina. Egy gigantikus giccstenger. De komolyan, egyszerűen fuldoklunk a szirupban, amely valahol a három réteg cukormáz tetején helyezkedik el. És várj, most jön a poén: még így is működik.
Jó látni, hogy miközben annyi minden változik, egy dolog ugyanolyan marad: Cameron Crowe történet mesélő adottsága. Nem az a fajta rendező, aki a mennyiségre, sokkal inkább a minőségre hajt, és ez az esetek többségében még sikerül is neki. A We Bought a Zoo-val kapcsolatban nem állítottam fel magas kritériumokat, nem is sürgettem a megtekintését, kicsit tartottam is tőle, végül aztán csak becsúszott, és egy abszolút pozitív csalódásként könyvelhettem el. Közel sem ez a legjobb munkája, de például állatbarátoknak kötelezően ajánlott. Ja, és true story - ezt hozzá kell tenni.
Benjamin Mee amolyan vakmerő újságíró, felesége fél éve elhunyt, egyedül neveli lányát és fiát. Utóbbival gondok vannak az iskolában, és miután Benjamin felmond munkahelyén, csemetéjét pedig kicsapják a suliból, úgy dönt, új életet kezd. Kapásból egy új házzal meg is oldható a probléma, ám az új kéróhoz hozzájár egy komplett, ám üzemen kívüli állatkert is: állatokkal és személyzettel együtt. Mivel hősünk mindig is imádta a kalandokat, úgy dönt, ha törik ha szakad, de újra rendbe szedi a lestrapált állatkertet, és megnyitja azt. Persze ahogy az lenni szokott, és ahogy az várható is egy ilyen tematikájú film esetében, nem megy minden olyan gördülékenyen, hiszen nem kevés pénz a felújítás, és persze van gonosz ellenőr is - aki valójában vicces, sőt, az ilyesfajta ellenőr karakterek kifigurázása is lehetne -, csak hogy teljes legyen a kép.
Bevallom, szinte végig kiszúrta a szemem, hogy Crowe mennyire átkreálta Benjamin Mee regényének cselekményét ahhoz, hogy sokkal filmesebb legyen az összkép. A legelsőtől a legutolsó percig csak családi klisékből építkezik, persze nem csak a mosolyra derítő, de a hervasztóbb fajtákból is jut elég, hiszen nem csak a családon belüli belső ellentétek kerülnek boncasztalra, főleg, ha egy állat halála ennél sokkal szomorúbb tud lenni.
Lehet, hogy Crowe nyugisabb vizekre való evezésében az is közrejátszik, hogy öregszik már ő is. Szerencsére még mindig képes meglepni az embert, még ha a Say Anything, vagy az Almost Famous kaliberű fiatalság ki is izzott belőle. Lehet, hogy csak jó hangulatban kapott el, de minden naivsága és már fentebb említett sallangja ellenére a We Bought a Zoo egy simán szerethető film: 7/10.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: we bought a zoo. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: we bought a zoo. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. április 5.
2012. február 16.
A true story film, amelyben Matt Damon a családjával vett egy lepusztult állatkertet, majd felújították azt. A Vanilla Sky és a Jerry Maguire rendezőjétől nálunk március 22-én kerül mozikba.
február 16, 2012
0
2012. január 3.
Karácsonykor nyitott odakint a We Bought a Zoo, amelyben Matt Damon a családjával egy lepusztult állatkertet vásárol meg, hogy felújítsák azt. Két posztert még kidobtak a filmnek.
Egyelőre úgy néz ki, hozzánk március 1-én érkezik, Az Igazi Kaland címmel.
Egyelőre úgy néz ki, hozzánk március 1-én érkezik, Az Igazi Kaland címmel.
január 03, 2012
0
2011. december 23.
Matt Damon és a családja vesznek egy lerobbant állatkertet, majd felújítják azt. A Vanilla Sky rendezőjétől. Az alábbiakban pedig egy 9 perces interjús videót nézhettek meg.
Amúgy ezen a hétvégén debütál hivatalosan a film.
Amúgy ezen a hétvégén debütál hivatalosan a film.
december 23, 2011
0
2011. november 30.
2011. november 26.
A tv-spotok korát éljük, de tényleg. Ezúttal a We Bought a Zoo félpercesre zsugorított, tévéknek való előzetesét csekkolhatjuk le. Matt Damon a családjával egy lerobbant állatkertet vásárol meg, hogy felújítsák azt.
Két lehetőség van: vagy nagyon szép film lesz, vagy fuldoklunk a giccsben.
Két lehetőség van: vagy nagyon szép film lesz, vagy fuldoklunk a giccsben.
november 26, 2011
0
2011. november 3.
Cameron Crowe (Vanilla Sky) következő rendezése. Matt Damon egy lerobbant állatkertet vesz, hogy majd a családdal közösen felújítják azt. Mellette feltűnik még Scarlett Johansson, Elle Fanning, Thomas Haden Church. Karácsonyi premiert kapott a film.
november 03, 2011
0




