A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lockout. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lockout. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 12.

Ha a Lockout valamikor legkésőbb a kilencvenes években köszön be hozzánk, akkor most kellemes nosztalgiával emlékenénk rá. 2012-ben a nosztalgikus élmény ugyan megmarad a filmet nézve, főleg, hogy úgy az egész millió másik moziból építkezik fel. Csak éppen más idők járnak, új ötletként eladva ez pedig már kevés. És nem is ez a legnagyobb hibája. De nyugi, azért még szórakoztató a maga módján.


A nosztalgikus fless már a film első perceiben érződik, amikor is két laza beszólás alatt átjön, hogy a főszereplő Snow (Guy Pearce) konkrétan egy John McClane és Joe Hallenbeck, jól összegyúrva. Egyik cigiről a másikra gyújt rá, miközben cinikus dumákat szór két slukk közt. Épp egy kihallgató szobában kapja a pofonokat, nagy valószínűséggel 30 év vár rá a szuperbiztos űrbörtönben, ahol ezekben a percekben lázadás tör ki. Az elnök lánya is ott tartózkodik, noha nem rabként, csupán ellenőrzi, minden az előírásoknak megfelelően zajlik-e. Snow ultimátumot kap: ha kiszabadítja a lányt a mindenre elszánt rabok fogságából, szabadon távozhat.

A Lockout útját Luc Besson egyengette, célja nyilván egy minden eddiginél régi sulisabb sci-fi akció, amellyel majd alaposan visszarepíthet minket például a Menekülés New Yorkból világába. Csak sajnos nem kicsit szállt el vele, illetve velük a ló. A film telis tele van logikai hibákkal, amik felett elsőre talán még el is siklik a tekintetünk, hiszen a történet konkrétan egyetlen pillanatra sem ülepszik le, és valahol ez tartja életben a Lockout mozgatórugóját. Nem úgy, mint az alacsony költségvetés, amely miatt a film látványvilága sokszor egyenesen nevetségesen - mondjuk ki - gagyi, olyannyira, hogy elég sok számítógépes játék félvállról kiröhögné az adott jelenetet.

Guy Pearce választása szintén a pozitív oldalra sorolandó, őszintén szólva nem néztem volna ki belőle egy ilyesfajta alakítást, még ha színészkednie nagyon nem is kellett, de elég szépen átszellemült Bruce Willis-be - ha ez volt a cél, ha nem.

A film összideje alig haladja meg a másfél órát. Ez a másfél óra pedig egyáltalán nem nevezhető elfecsérelt időnek, nincsenek felesleges nyújtások, többnyire elszórakoztatja az embert a kissé talán buta módján, így ha másért nem, egyszeri megtekintésért ajánlom a műfaj rajongóinak, viszont nem kell sok idő hozzá, hogy a feledés homályába merüljön. 6/10 azért kijár neki, de nem szabad orbitális reményeket fűzni hozzá, és mivel moziba nem jutott el hozzánk, ezesetben nem a telefonokat, hanem az agyakat tessék kikapcsolni a műsor erejéig.

0

2012. április 9.

Aki kíváncsi a Lockout első 5 percére, az most megnézheti, ugyanis Luc Bessonék úgy döntöttek, a sok jelenet után ezt is nyilvánosságra hozzák. Guy Pearce egy elítélt, akinek egy űrbörtönből kell megmenteni az elnök lányát. Igen ám, csak a börtönben éppen lázadnak a rabok.

A film premierje a héten lesz Amerikában.

0

2012. március 27.

Befutott az első tv-spot Guy Pearce űrkalandjához. Egy űrbörtönből kell kiszabadítani az elnök lányát. Április 13. az amerikai premier.

0

2012. március 19.

Aki rombolni akarja az élményt, annak akkor tessék egy öt perces jelenet a Lockoutból, amelyben Guy Pearce egy űrbörtönből szökteti meg az elnök lányát. Hozzáteszem, nem kell már sokat várni, mert áprilistól már vetítik odakint.


0

2012. március 6.

Guy Pierce éppen nagy vagányan rágyújt a Lockout következő képén. Az akció-sci-fi áprilisban érkezik, Pierce-nek pedig ki kell szabadítani az elnök lányát egy űrbörtönből.

0

2012. február 17.

Csak nekem ugrott be erről a poszterről a Terminator - Salvation? Guy Pearce ultimátumot kap: ki kell szabadítania az elnök lányát egy űrbörtönből. Ha sikerrel jár, nem ítélik el. Luc Besson írói és produceri tevékenysége a Lockout, aminek az előzetese még erre volt.

0

2011. december 6.

Luc Besson ismét sci-fi-vel próbálkozik, méghozzá Guy Pearce főszereplésével. Kezdjük azzal, hogy a Lockout így elsőre nagyon jónak tűnik. Igaz, Besson nem a rendezői székben foglal helyet, csupán a forgatókönyvíró és a producer szerepe jutott neki, de ez már bőven elég.

A történet röviden annyi, hogy a Pearce által megformált ügynököt ártatlanul megvádolnak, ám alkut ajánlanak neki: ki kell szabadítania az elnök lányát egy űrbörtönből, ahol a rabok fellázadtak.

Ez bizony egy 2012-es project, ha minden jól megy, jövőre már nézhetjük is, Amerikában legalábbis áprilisban beülhetnek majd rá az emberek.

0