Ugye a World of Warcraft alapján, Duncan Jones (Moon, Source Code) rendezésében. 2016 márciusában debütál a film, a képen pedig a direktort kapták lencsevégre.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: world of warcraft. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: world of warcraft. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. április 26.
2013. november 28.
Várható volt, hiszen ugyanarra a napra tűzték ki a premiert, mint a Star Wars: Episode VII. bemutatóját is, azt pedig saccra meg lehetett mondani, hogy nem a háborúzó csillagok fognak elállni ettől a naptól.
Tehát a World of Warcraft bemutatója: 2016 március 11.
Tehát a World of Warcraft bemutatója: 2016 március 11.
november 28, 2013
0
2013. november 11.
Duncan Jones (Moon, Source Code) fogja rendezni a WoW-filmet. A hétvégén a vizuális effektekkel foglalkozó Bill Westenhofer-rel a BlizzConon jártak, és néhány koncepcióképet is vittek magukkal, hogy bemutassák a nagyérdeműnek, mire kell nagyjából számítani.
Azt is elmondták, hogy Durotan és Anduin Lothar csatájára fog összpontosítani a film, a helyszín pedig Azeroth keleti királysága.
A kitűzött premier 2015. december 18., de mivel nemrég bejelentették, hogy a Star Wars is ezen a napon kerül bemutatásra, így szerintem benne van a pakliban, hogy a WoW-filmet így átrakják másik időpontra.
Azt is elmondták, hogy Durotan és Anduin Lothar csatájára fog összpontosítani a film, a helyszín pedig Azeroth keleti királysága.
A kitűzött premier 2015. december 18., de mivel nemrég bejelentették, hogy a Star Wars is ezen a napon kerül bemutatásra, így szerintem benne van a pakliban, hogy a WoW-filmet így átrakják másik időpontra.
november 11, 2013
0
2012. augusztus 3.
Újabb fejlemény a Szellemirtók 3. ügyében: Bill Murray mégsem adta be a derekát. Ezt Dan Aykroyd nyilatkozta, aki szerint jövőre kezdhetik is a forgatást.
Felreppent a hír, miszerint Christopher Eccleston alakítja a gonosz Malekith-et a Thor 2-ben.
Matthew Tolmach, a The Amazing Spider-Man producere lesz a Jumanji reboot producere, aki az eredeti változat producerével, William Teitlerrel közösen próbál valami elfogadhatót összehozni. De sokszor írtam le, hogy 'producer'.
A Kick-Ass 2-ben Red Mist testőrét John Leguizamo alakítja majd.
Fejlemény a Dühöngő Bika 2. ügyében. Ugye az MGM perelte a Sunset Picturest, miszerint csak ők készíthetnek folytatást, illetve előzményt Jake LaMotta életéről. Az egyezség vége, hogy megváltozik a film címe, és nem lesz párhuzam az eredetivel. Az új cím pedig: The Bronx Bull
Közös filmben lesz látható Jason Statham és James Franco. Ez lesz a Homefront A Sylvester Stallone által írt forgatókönyvből Gary Fieder rendez mozit, amelyben Statham a múltja elől, családjával elmenekül egy békés kisvárosba, itt azonban metamfetamint terjesztett el a drogbárót alakító Franco.
Charles Leavitt, a K-Pax és a Véres gyémánt írója vette kezelésbe a World of Warcraft film forgatókönyvét. Ha minden a tervek szerint halad, két év múlva nézhetjük is.
Az Expendables második részében mindenki a jól megszokott hangokat kapja, tehát Stallonét Gáti, Schwarzit Reviczky szólaltatja meg, ésatöbbi. Az új arcokról pedig annyit, hogy Mihályi Győző lesz Van Damme, Sörös Sándor pedig Norris szinkronja.
Steve Pink, a Hot Tub Time Machine rendezője fogja dirigálni a Tapló Télapó második részét, ami minek?
Az X-Men: First Class második része a Days of Future Past (A jövendő múlt napjai) című képregény történetét veszi majd alapul.
2014-ben már lehet, hogy megérkezik, de 2015-re legkésőbb biztosan mozikba kerül a Prometheus folytatása.
augusztus 03, 2012
1


.jpg)


