A következő címkéjű bejegyzések mutatása: star wars: episode VII.. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: star wars: episode VII.. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 24.

Egyelőre még nem tudni, de megvan rá az esély. Nemrég napvilágot látott a hír, miszerint Harrison Ford megsérült a forgatáson, és mind kiderült, konkrétan eltört a lába. Ez azért necces, mert ugye Han Solo az egyik főszereplő, és állítólag fél évig kell pihennie. Igaz, hogy még nagyon az elején járnak a dolognak, de rengeteg utómunka is van egy ilyen kaliberű projektnél, szóval nem kizárt, hogy a jövő decemberi dátum elcsúszik.


0

2014. június 21.

Bizony, nagyon úgy néz ki, hogy Rian Johnson (Looper, Brick) írja és rendezi a Star Wars nyolcadik, illetve kilencedik epizódját. Sőt, nem csak rendezi, hanem a forgatókönyvet is ő írhatja. Nem kevés probléma volt ugye az EP VII. forgatókönyve körül, de J.J. és a többiek végül megoldották, a két folytatást pedig Johnsonra bízták inkább.


0

2014. június 6.

Mégpedig azért, mert elege van a lesifotókból. Ezen kívül hozzátette, hogy Falcon nem lesz a filmben. Azért poén, hogy mire rakta rá az üzenetet.


0

2014. május 22.

Abrams üzen, miközben jótékonykodni is próbál, teszi mindezt a Star Wars egyik forgatási helyszínéről. Jöhetnek az ilyen apróságok ezerrel.

0

2014. május 17.

A forgatás.


0

2014. május 13.

Nem is olyan rég hozták nyilvánosságra a Star Wars: Episode VII. szereplőgárdáját, amelyhez egy újabb információ is érkezett a napokban.

Mégpedig az, hogy a régi arcok közül Han Solo lesz az, aki az újoncokkal egyenrangú szerepet kap. Bár a többiek is (Fisher, Hamill, stb.) kulcsfontosságúak lesznek a sztori szempontjából, de igazából Solo fog az újoncokkal a legtöbbet szerepelni.


0

2014. május 7.

Újabb hírek röppentek fel a Disney égisze alatt készülő Star Wars-filmekkel kapcsolatban. Először is pletyka szinten kering az, hogy az Episode VII. munkacíme: Star Wars: The Ancient Fear. De ezt még nem kell készpénznek venni. A nyári Comic Conon fedik fel a valóságot.

Ami viszont már biztos, hogy összesen hat (!!!) filmet kapunk. Ebből három ugye eleve az új trilógia, a többi pedig spin-off, vagyis valamelyik mellékszereplő kap külön filmet. Mindezeket évente, felváltva küldenék moziba. Vagyis jövőre Episode VII., aztán a következő évben spin-off, és így tovább.

2020-ig tehát el leszünk látva Star Wars-filmekkel.


0

2014. május 5.

J.J. Abrams és Lawrence Kasdan üzentek egy rövid videóval azoknak, akik várják az Episode 7-t. Természetesen május 4-én, ami a hivatalos Star Wars-nap.

0

2014. április 30.

És ez már fix, borítékolható, készpénznek lehet venni, meg amit akartok. Végre pontot tettek a megannyi pletyka végére, és kiderült, hogy kik azok, akik visszatérnek a régiek közül, és, hogy kik lesznek az újoncok.

Az old school arcok:

Mark Hamill - Luke Skywalker
Harrison Ford - Han Solo
Carrie Fisher - Princess Leila
Anthony Daniels - C-3PO
Kenny Baker - R2-D2
Peter Mayhew - Chewbacca

Az újoncok pedig:

Andy Serkis
Max Von Sydow
Oscar Isaac
Adam Driver
Domhnall Gleeson
John Boyega
Daisy Ridley

J.J. Abrams örül, hogy végre megtörtént a bejelentés. Az új szereplők közül annyit tudni, hogy Adam Driver valószínűleg gonosz lesz, míg Daisy Ridley és John Boyega lesz a két főkarakter.


0

2014. április 7.

Állítólag igen. Nem tudni hol, nem tudni kikkel, de már elkezdték a forgatást. Alan Horn, a Disney egyik illetékes fejese ejtette el az információt, valamint hozzátette, hogy a kaszting nagy része már meg is van, már csak néhány színész hiányzik.

A történet elvileg a Jedi visszatér után 35 évvel játszódik, a forgatókönyvet J.J. Abrams és Lawrence Kasdan írták, előbbi pedig a rendezői posztot is elvállalta.


0

2014. február 8.

  • A Black Mass-ben Johnny Depp fogja alakítani a bostoni gengsztert, Whitey Bulgert. De itt lesz még Tom Hardy is, méghozzá John J. Connolly Jr. szerepében. Májusban kezdődnek a munkálatok.
  • A Noah 3D-be lesz átkonvertálva, minden nem amerikai mozi számára. Money, money, money.
  • Chris Pratt elejtette a Jurassic World kapcsán, hogy a filmben rendesen meg lesz magyarázva, miért nyitották ki újra a parkot.
  • Gary Oldmant megkeresték a Star Wars: Episode VII. egyik szerepe kapcsán. Egyelőre még ő sem tud semmi konkrétumot mondani, de nagyon tárgyalni akarnak vele.
  • Ewan McGregor és Tye Sheridan aláírtak a Last Days in Desert-re. A sztori szerint egy vallásos férfi és egy démon kelnek át a sivatagon.
  • Itthon március 26-án jön ki dvd-n az Oldboy remake.
  • Transporter előzmények jöhetnek? A negyedik, ötödik és hatodik rész Mark Gao és Luc Besson produceri felügyelete mellett készül, Statham nélkül, Frank régi éveit bemutatva.
  • Mindeközben kiderült, hogy Dennis Gansel lesz a Mechanic 2 rendezője. Ez a Mechanic amúgy is egy remake volt, amelyhez most készítenek egy folytatást is.
  • Justin Long kiszállt a The Ten O’Clock People című Stephen King adaptációból, az esélyes helyettes pedig Jay Baruchel.
  • Chris Evans szerint abból kiindulva, hogy merre halad a Captain America: The Winter Soldier cselekménye, az Avengers második részében karaktere nem sok jóra számíthat.

0

2014. február 5.

Ha úgy vesszük, az első hivatalosan is megerősített kaszting hírről van szó a Star Wars: Episode VII. kapcsán. C3PO tehát visszatér, azt azonban nem tudni, hogy R2D2 újra feltűnik-e. Mindegy, egyelőre ez is valami.


0

2014. január 26.

Ben Kingsley beszállt az Éjszaka a múzeumban harmadik részébe. Egy fáraót fog alakítani.

És ha ez nem lenne elég Kingsley-vel kapcsolatban: meghallgatták egy esetleges szereppel kapcsolatban a Star Wars: Episode VII-hez.

Rosario Dawson visszatér a Clerks III-ban.

Nem kizárt, hogy Josh Holloway lesz Aquaman a Batman vs. Superman-ben.

Bizony nem lesz Stan Lee cameo a Guardians of the Galaxy-ban, mivel azt a csapatot nem ő kreálta.

Joss Whedon azt nyilatkozta, hogy a Keresztapa 2. inspirálja őt az Avengers 2-höz.

Daniel Radcliffe aláírt a Brookly Bridge főszerepére. Egy fiatal mérnök szerepében láthatjuk, akinek be kell fejeznie a Brooklyn-híd építését, ő azonban teljes egészében a megszállottjává válik.

Jonah Hill elmondta, hogy "cirka" 60 ezer dollárért vállalta el szerepét a Wolf of Wall Street-ben. De akár még fizetett is volna, hogy Martin Scorsese-filmben szerepeljen.

Lesz The Conjuring spin-off! Annabelle Wallis és Ward Horton alá is írtak, James Wan azonban csak producer lesz. A rendezői teendőket John R. Leonetti, a Butterfly-effect 2. rendezője látja el.


0

2014. január 12.

Láthattuk már a Breaking Bad-ben, de filmeket tekintve: Battleship, Paul, illetve az Observe and Report-ban is felbukkant Jesse Plemons, most pedig nagyon úgy tűnik, hogy a Star Wars: Episode VII-ben is visszaköszön, méghozzá egyik főszereplőként. Lehet, hogy egy ifjú Skywalker? Addig azonban még Abrams-t is meg kell győznie, hiszen eddig csak a kaszting első felén jutott át.


0

2013. november 21.

... a Star Wars: Episode VII. forgatókönyvéből egy részlet. Jason Flemyng posztolta ki az alábbi képet Instagramjára, persze azóta törölte is.


0

2013. november 16.

Abrams a twitterén posztolta ki az alábbi képet, amely a LucasFilmben készült: balra a rendező, jobbra Kathleen Kennedy, elöl pedig R2D2 látható.


0

2013. november 8.

Napvilágot látott a Star Wars: Episode VII. hivatalos premierje:

2015. december 18.

A visszaszámlálás elkezdődött.


0

2013. november 4.

Tavaly bejelentették, hogy a Star Wars: Episode VII. 2015-s premierje szinte biztosra vehető. Most azonban változhat a helyzet. Kathleen Kennedy, a Lucasfilm főfejese, illetve a film producere arra kérte a Disney-t, hadd legyen már elhalasztva a premier egy évvel. Az ötletet Abrams is támogatja, sőt, ő a két Star Trek filmjével is halogatta a premiert, addig is csiszolgatta még kicsit a produkciókat.

A Disney természetesen nem örül az ötletnek, ők mielőbb pénzt akarnak látni az egészből, miközben a készítők pusztán csak a "jó munkához idő kell"-elvet próbálják követni. Ha a Disney nem egyezik bele, akkor könnyen meglehet, hogy egy összecsapott Episode VII. érkezik 2015-ben. Ne legyen igazam.


0

2013. július 20.

Minek titkolózni: az új Star Wars forgatókönyvek.


0

2013. április 20.

Jövőre érkezik a 21 Jump Street folytatása.

A The Croods 2. is zöld utat kapott, de az viszont még nem a 2014-es évben lesz látható.

A Transformers 4-re a kínai színészeket egy reality show keretein belül választják majd ki. Ez lesz a Transformers 4 Chinese Actor Talent Search.

Készül a Weird Science remake. Itthon Különös Kísérlet címmel ismerhető az 1985-ös film, amelyben két iskolás lúzer egy Frankenstein-film hatására megalkotják maguknak a tökéletes nőt. A 21 Jump Street írója dolgozik a szkripten.

2015-től kezdve minden évben kapunk egy Star Wars-filmet. Kezdjük ugye az Episode VII-el, aztán spin-off, majd a nyolcadik, majd újabb spin-off, és így érkezünk el a kilencedik epizódhoz.

Michael Rooker (Walking Dead) szerepet kapott a Guardians of the Galaxy-ban, méghozzá Yondu-t fogja alakítani.

Lesz Pitch Perfect 2. is. A forgatókönyvet az első rész írója körmöli le, azonban rendezője még nincs a projektnek, és egyik színész visszatérése sem biztos. A dátum viszont 2015.

2014. július 11-re tűzték ki a Halálos Iramban 7. részének premierjét. Vin Diesel és Paul Walker biztosan visszatérnek.

És akkor az új Lionsgate logó:

0