Ugyan a legelső hírek hallatán megfogadtam, hogy én bizony az Oldboy amerikai változatát soha, semmilyen körülmények közt nem fogom megnézni, lévén, hogy a 2003-as eredeti nálam simán elfér egy all time top 10-ben. Teltek múltak az idők, az előzetessel csak-csak elvoltam, mígnem végül valami megmagyarázhatatlan oknál fogva úgy döntöttem, hogy oké, akkor lássuk azt az amcsi remake-et. Nem kellett volna.

A Parkland után csak azt tudom mondani, hogy aki a Kennedy-halálesetről akar filmet nézni, annak Oliver Stone tökéletes klasszikusát, a JFK-t ajánlom inkább. Noha az a film inkább egy nyomozós sémát követ, itt pedig a merénylet utáni néhány napot mutatja be, de sajnos nem a legjobb kivitelezésben.

Már megint azok a csúnya multik... Ha láttál már öt olyan thrillert, amely ezen témát öleli fel, akkor a Paranoiát meg se nézd. Na de mit is várhatna az ember a Las Vegas ostroma, vagy épp a Bérgyilkosék rendezőjétől.

Nem igazán tudom, mit lehetne elmondani a filmről. Bár sokaknak tetszett, de én azért mégis óva inteném tőle azt, aki még nem látta. Röviden annyi, hogy a The Counselor esetében nem egy megszokott filmet kapunk. Adott a Jogász (Michael Fassbender), aki minden jelenetben ott van: épp pettingel barátnőjével (Penelope Cruz), vagy beszélget mindenféle zűrös figurákkal (pl.: Javier Bardem, Brad Pitt). Különböző jelenetek váltogatják egymást, miközben majd' egy óra telt, amikor rájöttem, hogy nem egy lazán emészthető két órára vállalkoztam, hiába sorakoznak fel nagyobbnál nagyobb nevek, és hiába dugja meg Cameron Diaz azt az autót (de tényleg...). Az egész filmnek se füle, se farka, pedig az embernek minden oka megvan az elvárásokra: a forgatókönyvet az egyik legjobb kortárs író, Cormac McCarthy körmölte le, amelyből Ridley Scott forgatta le ezt az... izét. Elvétve akad egy-két jobb dialógus, sőt, van, amikor az ember azt hiszi, tényleg vonul majd valamerre ez az egész, de nem szabad bedőlni, tehát én szóltam: csak óvatosan! 4/10.

Ha Jon Avnet azt hitte, ez lesz az új Heat, akkor nagyot tévedett, hiába szerepel újra együtt De Niro és Pacino, attól még a Righteous Kill harmatgyenge nyomozós filmként végezte, hála a közepes forgatókönyvnek. Pedig nem más követte el a szkriptet, mint Russell Gewirtz, az Inside Man írója, ami viszont teljesen jó volt.

Essünk túl az "ennél már nem is lehet tipikusabb magyar címen", mégpedig: A törvény gyilkosa. Láthatjuk, ahogy két vén róka nyomoz egy gyilkos után, aki bűnözőket öl. Lassan kezd kialakulni a kép, hogy valószínűleg valaki a zsaruk közül lehet a tettes, és bár a végére kapunk egy nem várt, de annál kiábrándítóbb fordulatot, még így sem lesz maradandó emlék a film.

Felejthető párbeszédek és kiszámítható cselekmény jellemzi a Righteous Kill jelentős részét, miközben a két színészóriásról sem mondható el, hogy beleadtak apait vagy épp anyait. Nyilván aki rajong értük, annak úgyis kötelező darab, bár én csak most láttam, de semmi másra nem volt jó, mint hogy még egy filmet kipipáljak tőlük.

De nem is akarom tovább szaporítani a szót, mert ha akarnám se tudnám. Összességében nem egy ajánlott film, esetleg azoknak, akik élnek-halnak a Pacino és De Niro filmekért, bár ők nagy valószínűséggel már anno letudták, így a többieknek csak azt tudom javasolni: csak óvatosan. És ha már tényleg nincs mást nézni. 4/10.

És végül erre a képre varrjatok gombot, amit annak idején a forgatás közben lőttek el. Legalább annyira röhejes, mint amilyen egyszerű a film.

Ha van műfaj, ami Amodóvarnak nem a legpasszosabb, az a vígjáték. Elhiszem, hogy régen még ment neki, de inkább olyan filmekkel próbálkozzon, mint A bőr, amelyben élek, vagy az Eleven hús. Ugyan hellyel-közzel felsejlik a filmben a tipikusan pikáns Amodóvar, de nem kell nagy illúziókat táplálni. Egy bajba jutott repülőgép utasait és személyzetét helyezi ezúttal középpontba, kezdve a még szűz, de már érett nőtől a meleg légiútaskísérőkig, a biszexuális kapitány, ésatöbbi. Egy-két poénon lehet mosolyogni, egyszer fogyasztható a produkció, sőt, még Banderas és Cruz is bevállalt egy rövid cameót, de nem fogunk elégedetten felkelni a székből a film után, lévén, hogy visszagondolva egy nagy hablaty az egész, öncélú szexizmussal. 4/10.

Szereted a Marson játszódó filmeket? Na és a zombifilmeket? Igen? Akkor ez lesz a Te filmed. Vagy mégsem?

Cirka egy évvel ezelőtt volt már ilyen bejegyzés, hogy három filmet vesézek ki röviden egy posztban, de mivel most felgyülemlett néhány, amiről írni kéne, így gondoltam besűrítek egy Turkálót.

Az előzetesnek igaza volt: Sötét Zsaruk újratöltve, illetve új köntösben: a R.I.P.D. ugyanis egy MIB-koppintás, még ha magának a Szellemzsaruknak van is egy képregényes múltja - bár azt nem ismerem - de tény, hogy filmileg mindenképp J és K ügynök receptje alapján próbálták elénk tálalni. Főhős meghal, a túlvilágon pedig zsaruként van rá szükség, meg is kapja társának, illetve mentorának a tapasztalt vén rókát. Mindezzel még nem is lenne különösebb gond, sőt, még a film is a nézhető kategóriába sorolható, mert valamilyen szinten szórakoztat. Sajnos azonban a poénok csak néhol ütnek, többségüket lelőtte a trailer. Egypatronos film, semmi több. 4/10.

Olyan, mint egy töltött cigaretta: elszívod, de nem az igazi.

És a csalódás... Nicolas Winding Refn és Ryan Gosling duója pár éve a Drive-val hatalmasat robbantott, amikor pedig szállingóztak az első hírmorzsák, hogy a rendező és a színész újfent egyesítik erőiket, mindenki alaposan felkapta a fejét. A végeredmény azonban...hogy is mondjam...

Ahogy a címben is benne van a lényeg: két film, de egyik sem nyerte el a tetszésemet. A Haunted House és a Személyiségtolvaj lettek a kiszemeltek pár sorban.

Stallone 2006-os vérfrissítése óta láthattunk már egy korrekt Rocky, illetve Rambo filmet, két ütős old school Expendablest, miközben átjárt minden egyes porcikánkon a kicseszett nosztalgia. De úgy tűnik, a Bullet to the Head megtöri ezt a sémát, hiszen Sly most ugyanolyan gagyi akciófilmre írt alá, mint annak idején, amikor karrierje mélyponton volt.

Fejből nem is tudom, mikor írtam olyan filmről, ami úgy igazán tetszett a közelmúltból... És ez (magamat nézve is) egy szomorú tény. Ebből gondolom ki lehetett következtetni, hogy a Papaerboy sem az a mozi, amitől elájultam.

A történet szerint Charlotte (Nicole Kidman) levelezést folytat a siralomházban sínylődő Hillary Van Wetter-rel (John Cusack), miközben a testvérpáros Jack és Ward (Zac Efron és Matthew McConaughey) a nő oldalán próbálja újra előkaparni az ügyet, amely miatt a férfi börtönbe került, hátha sikerül megmenteni a villamosszéktől. A fiatal Jack azonban szerelmes Charlotte-ba, így a fiú csak azért vállalja el, hogy közelebb kerüljön a korosodó szőkeséghez. A nő viszont már a házasságra készül a halálraítélt férfival.

A Paperboy voltaképp egy sokoldalú film próbál lenni rasszizmusról, homoszexualitásról, nyomozásról, szerelemről, csak közben annyira nem sikerült belőni az arányt, hogy a végeredmény amolyan felemás szájízt hagy maga után. Egy idő után már a rab kiszabadítása teljesen háttérbe szorul, persze valahogy mindig sikerül megvillantani a film úgymond beteges mivoltát, és talán pont ez volt az, amely miatt mégsem tűnik el a süllyesztőben. Ellenben a színészi alakításokra nem tudnék különösebb panaszt tenni, nem akarom elkiabálni, de Efron is kezdi elnőni a nyálgép-imidzsét. Nekem kicsit hosszabb volt a kelleténél, néhány üresjárattal, és a végével sem voltam kibékülve. 4/10.

Teljes mértékig megértem a dühös rajongókat. Keuroac kultikus regényét ugyanis megfilmesíthetetlennek titulálták, az adaptáció pedig újfent bebizonyította, hogy vannak könyvek, amiket jobb lenne békén hagyni.

Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, mi szükség volt erre a filmre. A Hit and Run ugyanis egy teljesen másodrangú film, amely próbál viccelődni, de nagyon rezeg a léc, valamint próbál akciózni, de amire ideérünk, a léc már el is dőlt.

Így kell frankón elcseszni egy nagyon fasza kis B-horror folytatását. Pedig mennyi irányba lehetett volna menni az első részt elnézve, erre pont az egyik lehető legrosszabb utat választották.

"Ja megvan, az a film, amelyikben Matthew Fox olyan durván néz ki..." - mondjuk majd pár év múlva, amikor esetleg valamikor szóba kerül az Alex Cross.

Két szó: csak rajongóknak!

Úgy tíz évvel az első rész történései után apa és lánya bujkálva múltjuk elől, új életet kezdtek. Silent Hill sötét erői azonban nem nyugszanak, az amulett kell nekik, amit Heather az első részben magával vitt. Ezzel tudják ugyanis újraéleszteni Istenüket. Hogy a lány lássa, nem babra megy a játék, elrabolják apját.

Ugyan látványilag egyszerre pazar, nyomasztó és elszállt alkotásról beszélünk, de maga a film teljes monoton hangnemben csordogáló cselekménnyel szolgál, miközben a sztori kiszámíthatóbb, mint egy mexikói esküvő vége*. Egyik rémalak követi a másikat, és bár aláírom, hogy ezek a figurák egész jól néztek ki, de sajnos ez még nem képes megmenteni a filmet.

A végeredmény mondjuk úgy 4/10 részemről.

*szabadon idézve a Family Guy-ból.

A Baytown Outlaws tipikusan az a film, aminek nagyon oda kellett volna pörkölnie, miközben egyszerre izguljuk és röhögjük végig a másfél órát. Hiába minden reményünk, sajnos hiányzik a puskapor, amelynek hiányában egy sima felejthető alkotás született.

Resident Evil-höz köthetö - már ha nevezhetjük így - rajongásom valamikor az első rész után szépen be is fagyott, hogy miért követem mégis részről részre, ne is kérdezzétek. Talán ha vérszemet kapok, és holmi agyatlan lövöldözésre vágyom, na meg mutánsokra, akkor valami oknál fogva kezem ügyébe kerül a széria legutóbbi darabja. Lehet csak megszokás, vagy hogy naiv fejjel mindig azt hiszem, kimaradok valamiből.